2010 óta miniszterelnök - Most bejelentette, hogy a következő választásokon nem indul

Hírek2023. júl. 10.MTI

Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök bejelentette, hogy nem indul az újraválasztásért, miután a kormány pénteken lemondott, amiért menekültügyi kérdésben nem tudott megállapodni a négypárti koalíció.

Távozom a politikából amint a választások után hivatalba lép az új kormány

- jelentette ki a konzervatív-liberális Szabaddemokrata Néppárt politikusa parlamenti beszédében.

Rutte, aki pénteken még úgy nyilatkozott, hogy újraindulna a miniszterelnökségért, közölte, hogy vasárnap hozta meg döntését. Mint mondta, számára a személyes motivációt Hollandia jelentette, "azonban az ezzel kapcsolatos álláspontja teljesen alkalmatlanná teszi" a tisztség betöltésére. Hangsúlyozta, hogy a politikai életből való kilépésre vonatkozó döntése személyes elhatározás volt. 

A holland kormányfő péntek este nyújtotta be lemondását, bejelentését megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről. A kormányfő által vezetett liberális-konzervatív Szabaddemokrata Néppárt és a Kereszténydemokrata Tömörülés szigorításokat szorgalmazott a Hollandiába érkező menedékkérők számának korlátozására, míg a balliberális 66-os Demokraták (D66) és a Keresztény Unió Pártja ezt elutasította.

A negyedik Rutte-kabinet bukása 543 nappal a beiktatása után következett be. Mark Rutte 2010 óta Hollandia miniszterelnöke. A harmadik Rutte-kormány 2017-ben alakult, miután megnyerte a választásokat, azonban 2021-ben lemondásra kényszerült a hollandiai gyermekgondozási támogatások körül kialakult botrány miatt, majd 2022-ben ismét választásokat nyert.

Az új választásig, amelyre vélhetően november közepén kerül sor, az országot ügyvivőként továbbra is Mark Rutte vezeti.