Öt év felfüggesztettet kapott a volt francia miniszterelnök

Hírek2020. júl. 6.Növekedés.hu

François Fillon ügyét szokatlanul gyorsan vitte végig a francia igazságszolgáltatás, így felvetődik a gyanú, hogy a nyomozó hatóságokra politikai nyomás nehezedik.

François Fillon volt francia miniszterelnököt sikkasztás vádjával ítélte el egy francia bíróság.

Az ítélet szerint feleségének több mint egymillió eurót fizetett ki állami pénzekből olyan munkákért, amelyeket az soha nem végzett el. A Fillon botrány a 2017-es elnökválasztási kampány során robbant ki, s akkora hullámokat vetett, hogy a hagyományos francia politikai elitben való csalódás a hatalomba segítette Emmanuel Macron jelenlegi elnököt.

A botrány kitörése előtt Fillon volt a mérsékelten konzervatív Republikánus Párt elnökjelöltje. A bukott politikust a felfüggesztett mellett 10 évre eltiltották a politikai tevékenységtől és 375 ezer euró pénzbüntetésre is ítélték.

François Fillon - MTI/EPA/AFP pool/Christophe Archambault

A vádirat szerint Fillon úgy gondolta, hogy pozíciója mentességet biztosít neki a bűncselekmény következményei alól. Fillon brit felesége Penelope és munkatársa Marc Joulaud szintén bűnösnek találtatott, mindketten három év felfüggesztettet kaptak. A bíróság szerint 1981 és 2013 között parlamenti és adminisztratív tanácsadóként jogosulatlanul kaptak állami pénzeket, fiktív munkavállalókként.

Fillon felesége is kapott 375 ezer euró pénzbüntetést, Joulaud “csak” 20 ezret. A bíróság kötelezte őket arra is, hogy a kapott egymillió eurót fizessék vissza.

A család ügyvédje igazságtalannak nevezte az ítéletet és közölte, hogy fellebbeznek. A Fillon-botrány nem egyedi a modernkori francia politikában, amelynek útja úgy látszik korrupciós botrányokkal van kikövezve.

Jacques Chirac volt francia elnököt és Alain Juppét (Chirac miniszterelnöke volt) szintén felfüggesztette ítélték egy korrupciós ügyben, 2011-ben. Folyamatban van az eljárás egy másik volt miniszterelnök, Édouard Balladur ellen is. Balladurt azzal vádolják, hogy fegyvereladásokból származó pénzeket csatornázott át 1995-ös elnökválasztási kampányába.

Nicolas Sarkozy szintén a bíróság elé áll majd - és nem csak egyszer. A volt elnököt kampányfinanszírozási visszaélésekkel vádolják, állítólag 20 millió euróval többet költött 2012-es kampányára, mint amennyit a francia jogszabályok megengednek. Sarkozy azonban már az idén októberben is megjelenik majd a bírák előtt: arról döntenek, hogy egy másik ügyben megpróbált-e megvesztegeni egy bírót.

A francia sajtó a menetrendszerűen bekövetkező politikai botrányok kapcsán felveti az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdését is. Különösen erős a nyomás a Parquet National Financier nevű szervezeten, ami egy különleges jogosítványokkal felruházott pénzügyi nyomozó hatóság, a szocialista François Hollande elnök állította fel 2014-ben.

Elaine Houlette, a PNF volt vezetője a közelmúltban tanúskodott a bíróság előtt a Fillon botrány kapcsán. Azt vallotta, hogy feljebbvalói nyomást gyakoroltak rá. Később persze igyekezett finomítani álláspontján, mondván ez a nyomás inkább adminisztratív volt, mintsem politikai. Fillon párttársai kontráztak is kapásból: szerintük a korábbi miniszterelnök elleni politikai lejárató kampányról van szó. “Mit mondanánk, ha ugyanezt Putyin csinálná?” - idézi a Le Monde című lap Eric Ciottit, a republikánusok parlamenti képviselőjét.

Jean-Claude Magendie, a párizsi fellebviteli bíróság egykori vezetője szerint még ha igaz is, hogy a nyomás adminisztratív volt, akkor is feltűnően gyorsan végezték a nyomozást a Fillon ügyben.

Nem kell igazságügyi szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: a hatóságok hihetetlenül gyorsan dolgoztak, egy mezei nyúl gyorsaságával végeztek az üggyel a szokásos teknősbéka-tempó helyett

mondta.

Fillon egyébként maga is elismerte, hogy felesége soha nem dolgozott a Nemzetgyűlésben, de azt állította, hogy választókerületében, a nyugat-franciaországi Sarthe megyében viszont igen.

Politikai bukása után Fillon új karriert kezdett, a több mint 25 milliárd euró fölött diszponáló Tikehau Capital nevű alapkezelő és befektetési társaságban lett partner.