Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

50 milliárdos pályázat érhető el mától a vállalatok és egyetemek közös innovációs fejlesztéseinek támogatására

Hírek2024. máj. 28.MTI

A tavalyi 30 milliárd forint helyett idén már 50 milliárd forint érhető el vállalatok és egyetemek közös innovációs fejlesztéseinek támogatására a meghirdetett pályázaton - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Innovációs Szövetség pécsi innovációs pop-up konferenciáján a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint.

Bódis László - aki a NIÜ vezérigazgatója is - a konferencián elmondta: idén újra, immár magasabb keretösszeggel indítja el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) a Neumann János Program három kiemelt területére összpontosító fókuszterületi innovációs programját.

Az idén 340 milliárd forintból meghirdetett innovációs, felsőoktatási és szakképzési programok ezt a célt szolgálják.

Előadásában Bódis László bemutatta, hogy az

egy startupban létrejött jó ötlettől a nagyvállalatokig minden cégtípus számára

biztosít az NKFIH innovációs lehetőségeket.

A NIÜ-nél tudják, hogy az innovációk piacra lépéséhez nemcsak pénzügyi finanszírozásra van szükség, hanem tudásra, kapcsolatokra és információkra is, ezért céljuk, hogy ezekkel is felvértezzék a magyar innovátor vállalkozásokat - fejtette ki a helyettes államtitkár.

A meghirdetett,

50 milliárd forintos programból 42,5 milliárd forint együttműködésekre vállalatok és egyetemek, illetve vállalatok és kutatóintézetek közötti együttműködésre szolgál,

mivel a Neumann János Program fókuszában ezek ösztönzése áll. Ugyanakkor önállóan vagy vállalat-vállalat konzorciumban is pályázhatnak az érettebb kkv-k, amelyeknél a kiíró NKFIH elvárása, hogy a 300-800 millió forintig terjedő állami befektetésért cserébe olyan új szabadalmaztatott terméket vagy szolgáltatást fejlesszenek, amely a piacra lépést követő 2-3 évben már árbevételt termel a vállalkozás számára.

Ez biztosítja ugyanis az innovációs befektetések gazdasági megtérülését. A múlt évhez hasonlóan idén is a digitális átállást, az egészséges életet és a zöld átállást célzó projektek kaphatnak állami innovációs befektetést - olvasható a NIÜ Facebook-oldalán.