55 éve hangzott el Martin Luther King híres „Van egy álmom…” beszéde

1963. augusztus 28-án, 55 éve hangzott el a washingtoni Lincoln-emlékmű lépcsőjén Martin Luther King híres „Van egy álmom…” beszéde. A „Washingtoni menet a munkáért és szabadságért” az amerikai polgárjogi mozgalom egy meghatározó pillanata volt, a felvonuláson 250 000 ember, feketék és fehérek, szegények és gazdagok együttesen követelték a faji szegregáció és diszkrimináció végét, illetve választójogokat és egyenlő esélyeket az afroamerikaiak számára. Sérelmek orvoslásáért soha nagyobb tömeg nem gyűlt össze az Egyesült Államok fővárosában. King beszédében arra emlékeztetett, hogy továbbra sincs egyenjogúság, ugyanakkor a mozgalomra váró küzdelmek ellenére kitartásra buzdított, és továbbra is az erőszakmentesség mellett tett hitet. Előre megírt beszédét követően, baptista tiszteletesként, spontán prédikációba kezdett. Ennek volt része a híres „Van egy álmom…”-fordulat, amely végül a beszédet a történelem leghíresebb szónoklatai közé emelte. „Van egy álmom – mennydörögte, – egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.«” A közismert sorokkal King a polgárjogi mozgalom törekvéseit a legfontosabb amerikai hagyományokkal kötötte össze, ezzel támasztva alá a faji egyenjogúság fontosságát és halaszthatatlanságát. King volt az utolsó felszólaló, a többi szónokhoz hasonlóan 7 perces időkeretet kapott – a rasszok közötti harmóniát vizionáló beszéd végül 16 percesre nyúlt. A washingtoni menetet követően egy évben két fontos sikert is kivívott magának a polgárjogi mozgalom: az Egyesült Államok alkotmányának 24. módosítása megtiltja, hogy a szavazójogot adó fizetéséhez kössék, ami főképp a déli államok afroamerikai lakosságát érintette korábban hátrányosan, az 1964-es polgárjogi törvény pedig megtiltja a munkahelyi és iskolai faji diszkriminációt, illetve törvényen kívül helyezi a faji szegregációt a nyilvános helyeken.