A brit légierő is beszállt, támadásokat indítottak

Hírek2024. jan. 12.MTI - Kertész Róbert, London

A brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. A brit védelmi minisztérium egyidejű tájékoztatása szerint a műveletben Typhoon harci repülőgépek vettek részt.

Rishi Sunak miniszterelnök a Downing Street által ismertetett nyilatkozatában korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte az Egyesült Államokkal együtt indított katonai műveletet.

A brit kormányfő szerint a fellépést az indokolta, hogy a húszik az utóbbi hónapokban veszélyes, destabilizáló hatású támadások sorát követték el a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás ellen, brit és más külföldi hajókat veszélyeztetve. A támadások komoly fennakadást okoztak e kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal forgalmában, és ez felhajtotta a nyersanyagárakat is.

A nemzetközi közösség ismételt figyelmeztetései ellenére a húszik folytatták ezeket a támadásokat. A héten már brit és amerikai hadihajókat is célba vettek, és az így kialakult helyzet nem tartható tovább - áll a Downing Street által ismertetett miniszterelnöki közleményben.

Rishi Sunak tájékoztatása szerint

a közös brit-amerikai akcióhoz Hollandia, Kanada és Bahrein "nem műveleti jellegű" támogatást nyújtott.

A brit kormányfő közölte: a közös fellépés célja a húszik katonai képességeinek leépítése és a globális tengeri szállítmányozás védelme volt.

A miniszterelnöki közlemény szerint Nagy-Britannia ezután is mindig fellép a hajózás szabadsága és az akadálytalan kereskedelmi forgalom biztosítása érdekében.

A brit királyi haditengerészet a nemzetközi védelmi művelet keretében folytatja a járőrözést a Vörös-tengeren, hogy elrettentse a húszikat a további agressziótól - áll a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett nyilatkozatban.

Rishi Sunak felszólította a húszikat a támadások befejezésére, és arra, hogy tegyenek lépéseket az eszkaláció elkerülésére.

A brit miniszterelnök nem sokkal a péntek hajnali katonai akció előtt soron kívüli telefonos kabinetértekezletet tartott, emellett tájékoztatta a készülő fellépésről Sir Keir Starmert, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjét és Sir Lindsay Hoyle-t, az alsóház elnökét is.

A brit védelmi minisztérium péntek hajnali tájékoztatása szerint a nemzetközi akcióban brit részről négy Typhoon FGR4 típusú harci repülőgép és egy Voyager légi üzemanyag-utántöltő vett részt.

A Typhoon-kötelék Paveway IV típusú irányított bombákkal hajtott végre precíziós csapásokat két húszi katonai létesítmény ellen.

Az egyik célpont a Jemen északnyugati részén fekvő Bani körzet volt, ahonnan a londoni védelmi tárca pénteki beszámolója szerint a húszik felderítő és támadó drónokat indítottak.

A brit harci gépek itt számos olyan épületet vettek célba, amelyeket a húszik drónokkal végrehajtott műveleteikhez használtak.

A brit királyi légierő másik támadási célpontja az ugyancsak északnyugat-jemeni Absz városának repülőtere volt, a felderítési adatok alapján ugyanis a húszik innen manőverező robotrepülőgépeket és drónokat egyaránt indítottak a Vörös-tenger felé

- áll a londoni védelmi minisztérium tájékoztatásában.

A tárca hangsúlyozta, hogy a légicsapások tervezése során különös gondot fordítottak a civil lakosságot érintő kockázatok minimalizálására, és a kockázatokat még tovább csökkentette, hogy a műveletet éjszaka hajtották végre.

A védelmi minisztérium még tanulmányozza, hogy az akció milyen eredménnyel járt, de már az első jelek is arra vallanak, hogy "csapás érte" húszik képességét a kereskedelmi tengerhajózás fenyegetésére

- fogalmaz a tárca péntek hajnali közleménye.

A minisztérium szerint a fellépés "bőségesen demonstrálta" Nagy-Britannia elkötelezettségét a globális tengerhajózás forgalmának 15 százalékát lebonyolító, a világgazdaság szempontjából életbevágóan fontos vörös-tengeri hajózási útvonal megvédésére.