A világ harmadik legnagyobb gazdasága elbír egy kis válságot

Németországról az eurózóna megalakulása óta, de leginkább néhány euróövezeti ország bő 10 évvel ezelőtti pénzügyi válsága óta az a meggyőződés terjedt el, hogy

az ország a megingathatatlan gazdaság, amely elvisz a hátán egész Európát, sőt: túl nagy is a súlya az eurózónán és az egész Európai Unión belül.

Ez a kép azért alakult ki, mert az ország döntő szerepet kapott a periféria válságainak kezelésében úgy gazdaságilag, mint politikailag, emellett gondosan vigyázott makrogazdasági egyensúlyára, elsősorban költségvetési egyenlegére.

Nem először csodaország

Így a várakozások óhatatlanul túl nagyok lettek, a köztudatban törhetetlen lett az ország gazdasága, mintha nem hatnának rá ugyanúgy a külső erők, és nem tévedhetnének a politikusok, gazdasági vezetők ugyanúgy, mint máshol. Ráadásul ezek a dolgok nem is először fordulnak elő: a második világháború után Nyugat-Németország testesítette meg a gazdasági csodát (németül Wirtschaftswunder), amely a háborúban totálisan legyőzött ország nyugati felét kevesebb mint 20 év alatt Európa élére állította, fizetőeszközét pedig világvalutává tette.

Ijedelemből sem az első

Amikor az ország 40 év után egyesült a lakosságában negyedakkora, gazdaságilag hozzá képest gyakorlatilag nulla szinten lévő keleti felével,

ijedelem szaladt végig a kontinensen, hogy hogyan bírja el az ország azt a csődtömeget, amit a nyakába kap.

Ráadásul nagyvonalúak is voltak a visszatérő nemzetrésszel: adott összegig 1:1 arányban, fölötte 2:1 arányban váltották nyugatnémet, illetve innentől kezdve német márkára az értéktelen keletnémet márkát. 

Kétségkívül nem sok valuta és ország van, amelyik kibírna egy ilyen, akárhogy is nézzük, pénzszórást, de kibírta, még csak meg sem ingott a márka, és ez még csak a kezdet volt. Át kellett alakítani az egész ipart: amit nem vett átt a fejlett nyugatnémet ipar, be kellett zárni. Nagy munkanélküliség lett a keleti részeken: ezt segéllyel kellett finanszírozni, miközben a béreket is gyorsan kellett emelni, hogy az országon belül ki ne ürüljön a keleti rész. 

Óriási félelmek voltak, hogy ebbe belerokkan az egyesült Németország, de erről végül szó sem volt, sőt, az ezredfordulóra a javával végeztek. A keletnémet bérek már csak kissé voltak alacsonyabbak, a munkanélküliség is tűrhető szintű volt, az infrastruktúrát modernizálták, és ami a legfontosabb: nem lett közben nagy költségvetési hiány, az ország nem adósodott el nyakig.

Az új mítosz

Ez aztán újra megteremtette a mítoszt, amit jócskán megnövelt az euró bevezetése, amely hirtelen világvalutaként átvette a német márka szerepét, miközben a német gazdaság adta a zóna gazdasági erejének harmadát. A 2008-as válság után kifejlődő, egyes államokat érintő utóválságok, melyekre ki kellett fejleszteni egy közös eurózónás mentőmechanizmust, ugyancsak Németország hírnevét növelték, miután súlyánál fogva ő állta a számla nagyobb részét.

Az új mítosz egész mostanáig tartott, és az első problémás jelek hatására máris világvége hangulatba csapott át, mint az NDK beolvasztásakor, csak azért, mert most Németország is költségvetési kiigazításra kényszerül, ami érdekeket sért, ezért a nagy hatalommal rendelkező szakszervezetek látványos sztrájkokat hirdetnek. Ettől azonban nem dől össze a világ,

sem a német gazdaság, csak egyszerűen furcsa, hogy egy masszív gazdaságú országban is történnek ilyen dolgok, mindenki elszokott tőle.

Ott is akadhatnak rossz döntések

Természetesen a mostani problémáknak megvannak az okai, és nem csak külső okokról van szó. Németországnak 16 éven keresztül ugyanaz volt a vezetője Angela Merkel személyében.

A 16 év önmagában sem kevés, de óhatatlanul jelentősége volt annak a ténynek, hogy Merkel a keleti, bezárt országrészből származott: 35 éves koráig a másodrendű németek egyike volt, ami komoly nyomot hagyott lelkivilágán, gondolkodásmódján.

A 2015-ös menekültválságot csak futólag említjük, amikor úgy érezte, hogy egyesült, gazdag országa a világ összes jobb életre vágyó emberét a szárnya alá tudja venni, aztán az első egymillió után rádöbbent a valóságra.

A gazdasági szempontból lényegesebb döntések az energiával kapcsolatosak. Egyrészt a 2014-es feszültség után, amikor Merkel már látta Putyin aggresszív szándékait, mégis hagyta, hogy az orosz elnök elkábítsa a túlzottan olcsón adott gázzal, amely roppant kényelmes volt, hisz jól működtek a túlzottan energiaigényes iparágak.

Többen figyelmeztették a kancellárt az ilyen mértékű függőség veszélyeire az immár félig ellenséges országtól, de nem hallgatott senkire. Ez végül csak a kisebb baj lett, hisz Németország remekül átállt a más kontinensről érkező LNG gázra, melynek most már ára is annyi, mint 2014 előtt volt.

Pletser Tamás, az Erste elemzője szerint a nagyob baj az volt, hogy a fukusimai atomerőmű-baleset után

a következmények felmerése nélkül, érzelmi alapon a német atomerőművek bezárása mellett döntöttek.

Márpedig azok igen nagy hányadát adták a német áramtermelésnek, ráadásul olcsón, és ez még fontosabb volt a nagy energiaigényű iparágak számára, mint a gáz.

Ez most azt idézte elő, hogy ugyan már nem kiugróan magas az áramár, de miután Németország most importra szorul, jóval magasabb, mint ha egyelőre működne az atomerőművek legalább egy része. A zöld átállás nem megy egyik piallanatról a másikra: noha a szélenergia szerepe már igen nagy a német áramtermelésben, ez időjárástól függően rendkívül ingadozó.

Szerkezetváltás, költségvetési hatások, érdeksérelmek

Így az energiafaló iparágak egy része tartósan bezár, ami nem feltétlenül baj a gazdaság szerkezetére nézve, de rövidtávon visszaesést okozott, recesszióval nézett szembe a gazdaság, ami természetesen a költségvetést is felborítja, ahogy ez nálunk is történt, és a hiányt most megpróbálják kiigazítani.

Persze a gazdák tiltakoznak, ha nem az eddigi támogatott igen olcsó gázolajat kapják, a vonatvezetők is igénylik a magánszektorban lezajlott béremelést, vagy még többet is, és az állami szektorban erősek a szakszervezetek, így látjuk a Németországban szokatlan sztrájkokat, tiltakozásokat.

Ettől persze nem dől össze a világ: majd a kormány addig sakkozik a költségvetéssel, amíg a tiltakozók is lecsendesülnek, és a hiány lefaragását is összehozzák. Elszoktak az ilyen feladatoktól, hisz 2008 óta, sőt talán az országegyesítés óta nem volt hasonló helyzet.

A német növekedés mindazonáltal lelassulhat, ahogy ezt a japán tette, mivel egyszerűen túl magas szintig jutott az ország.

Egészséges kiegyenlítődés

Eközben a 10 éve gyengélkedő déli gazdaságok sikeresen átalakultak, az inflációs válságot alig érezték, és komoly felzárkózásba kezdtek. Ez térségünkben folyamatosan zajlik, és egyáltalán nem baj, ha a gazdasági különbségek csökkennek. 

Sőt, egyenesen hasznos az Európai Unió számára: jobban működik egy kisebb eltérésekkel rendelkező gazdasági övezet, és így kevésbé is tartják majd nyomasztónak Németország túlsúlyát.

A világ élmezőnyében marad

Ezzel együtt addig egy szava nem lehet senkinek Németországra, amíg

az a világ harmadik legnagyobb gazdasága, az USA és Kína után, miközben lakosságszáma alapján a 19. a világban.

Sőt, még akkor sem, amikor az addigra több mint másfél milliárd lakosú India előzi. Nem látszik kihívó a súlycsoportjában, aki belátható időn belül képes lenne erre.