"A klímacsúcs nem hozta el a várt eredményeket"

Hírek2022. nov. 20.MTI - Gebauer Szabolcs, Brüsszel

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) nem hozta el a várt eredményt sem a világ legnagyobb kibocsátóinak a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos visszaszorítására vonatkozó kötelezettségvállalásai, sem pedig az éghajlatváltozás mérséklésére vonatkozó új vállalások tekintetében.

Ursula von der Leyen, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott klímacsúcs eredményeivel kapcsolatban vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta, a tanácskozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, "sokkal többre van szükség".

A tünetek egy részét kezeltük, de nem gyógyítottuk meg a beteget

fogalmazott.

Az uniós bizottság elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a részt vevő országok kompenzációs ENSZ-alap létrehozásában állapodtak meg, amely az éghajlatváltozást legjobban elszenvedő, legkiszolgáltatottabb országoknak nyújt támogatást. Hangsúlyozta: új finanszírozási keretet "lefektette a rászorulók és a segíteni tudók közötti szolidaritás új rendszerének alapjait".

Von der Leyen elégedettségét fejezte ki, hogy a klímacsúcs életben tartotta a 2015-ös párizsi klímavédelmi megállapodás céljait, köztük, hogy az iparosodás előtti helyzethez képest 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint inkább 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését.

"Az EU továbbra is ezt az irányvonalat fogja tartani, különösen az európai zöld megállapodás és a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozó REPowerEU nevű programja révén, mert alapvető fontosságú, hogy a párizsi megállapodás céljait elérhető közelségben tartsuk" - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Mark Rutte holland miniszterelnök a Twitteren vasárnap közzétett üzenetében kiábrándítónak nevezte az elért eredményeket és az írta: túl kevés lépést sikerült tenni a felmelegedés 1,5 fokra korlátozása érdekében. "Ez nem elég, többre van szükség" - mondta.

Elismerte ugyanakkor, hogy az ENSZ-konferencia jelentős lépést tett az éghajlati károknak leginkább kitett országok megsegítésére. Hozzátette ugyanakkor: továbbra is kemény munkára van szükség az éghajlattal kapcsolatos célok elérésének felgyorsítására.