A körforgásos gazdaságra fókuszáló kompetencia központ és science park nyílik Nagykanizsán

Hírek2020. szept. 21.Növekedés.hu

A Pannon Egyetem által vezetett konzorcium közel 4,8 milliárd forint állami támogatást nyert el, hogy a körforgásos gazdasággal kapcsolatos fejlesztések motorja legyen Magyarországon, olyan kulcsterületekre koncentrálva, mint a megújuló energia, a hulladékgazdálkodás, a korszerű víztechnológiák vagy a fenntartható turizmus és az okosváros. Megvalósítási helyszínként Nagykanizsa az összes tématerületben érintett, de a részt vevő partnerek jelentős része is ide kötődik, ezért az új kompetencia központ bemutatkozó rendezvényét a zalai városban rendezték meg pénteken.

A Pannon Egyetem vezetésével elindított és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból közel 4,8 milliárd forinttal támogatott kompetencia központ küldetése, hogy a körforgásos gazdaság követelményeit integrálja az oktatásba, a kutatás-fejlesztésbe és az innovációs tevékenységbe, hiszen a környezetvédelem, a fenntarthatóság, a nyersanyagok felelős felhasználása a jövő kulcskérdései.


A MOL Circular Economy Science Park nagykanizsai tudományos komplexumának központi tere háttérben a Kutatási-Oktatási Központtal és az Inkubációs Centrummal (Látványterv: TIBA Építész Stúdió)

A program öt nagy tématerületre koncentrál a legfontosabb feladatok mentén:

  • Megújuló energiák – célja az alternatív üzemanyagok és új vegyipari alapanyagok előállítása, a biomassza hasznosítását lehetővé tevő megoldások kifejlesztése és az ebből származó technológiák hazai adaptációjának elősegítése (nyersolajfeldolgozási maradékanyagból a MOL százhalombattai üzemében, ill. a magyarországi kommunális hulladékok feldolgozásából származó szerves anyagok).
  • Hulladékgazdálkodás – célja a hazai hulladékvagyon felmérése, a begyűjtési és kezelési infrastruktúra áttekintése, javaslat annak átalakítására a magasabb és fenntartható hasznosítási arányok elérése érdekében.
  • Víztechnológiák – célja a down-stream technológiából származó fáradtolajos szennyvízkezelés, kút- és ivóvizek mikroműanyag-mentesítése, valamint EOR (rétegvíz) up-stream kezelését lehetővé tevő víztisztítási megoldások fejlesztése.
  • Fenntartható turizmus – célja az egész évben működő, fenntartható turizmus, fenntartható fesztiválok és a körforgásos gazdaság összefüggésére irányuló kutatások keretében módszertanok, ajánlások kidolgozása, valamint kapcsolódó szemléletformáló kampányok létrehozása.
  • Fenntartható városfejlesztés – célja az ún. okosváros hazai koncepciójának megalkotása, ehhez közösségi városi applikáció kialakítása, a lakossági tudatformálás és a fenntarthatósági mesterképzés megteremtése, az ellátási láncok feltárása, a városi hulladékáramok felmérése.

Az elkövetkező három évben a fenti tématerületek mindegyikén számos projekt zajlik majd a Pannon Egyetem koordinálásával, a konzorcium együttműködő partnerei – a MOL-Csoport, a Hidrofilt Kft., a Netta Pannónia Kft., a Bay Zoltán Kutatóintézet és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.– aktív részvételével. (X)