A láthatatlan háromszoros: mennyi vizet fogyasztunk valójában?

Amikor megnyitjuk a konyhai csapot, vagy elindítunk egy esti zuhanyzást, ritkán gondolunk bele, hogy a vízóránk csupán egy hatalmas rendszer apró végpontját méri.

Magyarországon az egy főre jutó napi lakossági vízfogyasztás az elmúlt években nagyjából 100 liter körül mozgott (2024-ben 105 liter volt) – ekkora mennyiség után fizettünk vízdíjat. Ha azonban a teljes országos vízfelhasználást elosztanánk a lakosság számával, jóval nagyobb számhoz jutnánk.

Miért háromszorosa a teljes vízhasználat annak, amit a vízóráink mutatnak? A válasz gazdaságunk működésében, a klímaváltozásban és a föld alatt futó, elöregedett csőhálózatunkban rejlik.

Mennyi is az annyi?

A magyarországi vízfelhasználás két forrásból származik.

Egyrészt a felszín alatti vizekből: karsztvízből, rétegvízből, talajvízből, valamint a parti szűrésű vízből. Másrészt a felszíni vizek megcsapolása útján is jelentős a vízkivétel.

Felszín alatti forrásból származik a közüzemi vízszolgáltatók által kezelt víz döntő többsége, de az ipari és mezőgazdasági célú kivétel is jelentős. Mindemellett innen ered a fürdők és gyógyászati célú létesítményekben használt víz is. A KSH 2023-as adatai szerint ez a kivétel 710 millió köbmétert tett ki. Az illegális vízhasználat mennyiségét az OECD 16 százalékra becsüli, tehát a teljes felszín alatti vízkivétel 850 millió köbméterre becsülhető.  A felszíni vízkivétel 260 millió köbméterre, az engedély nélküli fogyasztás beszámításával 310 millió köbméterre tehető. Ez azonban csak a „nettó” érték, nem tartalmazza a paksi és az egyéb erőművek vízkivételét, ugyanis ezek nagy része visszakerül az élő vizekbe.

Összeadva a fenti két számot, adódik, hogy Magyarország teljes nettó vízkivétele 1160 millió köbméter, ami a lakosságra vetítve napi mintegy 330 liter egy főre jutó vízhasználatnak felel meg.

Ha az erőművi vízhasználatot is beszámítanánk, akkor napi egy főre jutó vízhasználat 1300 liter fölé nőne, jelezve ezeknek az üzemeknek a gigantikus vízigényét.

Mi történt 2010 óta?

Az ipari vízfelhasználás 2010 és 2020 enyhe csökkenő tendenciát mutatott, elsősorban az egyre fenntarthatóbb technológiák alkalmazása miatt. 2020 után változott a trend, ezután némi növekedés következett be. Ugyan a felszíni vízkivétel csökkent, de a felszín alatti víznyerés 2023-ig több mint megkétszereződött. 2023-ban a hazai ipar nettó vízfogyasztása 27 százalékkal volt magasabb, mint 2021-ben.

Az azóta átadott akkugyárak valószínűleg jelentősen tovább emelték a felhasználást.

A mezőgazdaság területén még nagyobb ütemben nőtt a felhasználás. Mivel a klímaváltozás egyre nagyobb kihívások elé állítja a termelőket, az erre adott egyik potenciális válasz az öntözés erőteljes növelése. Ennek eredményeként az agrárium 2023-as vízfelhasználása több mint megháromszorozódott 2010-hez képest.

A lakossági fogyasztás csak enyhe ütemben bővült: a 2024-es fogyasztás 9 százalékkal volt magasabb a 2010. évinél. Míg ez utóbbi évben 94 liter volt az átlagos fogyasztás, 2024-ben már 105 liter. A lakosságot kiszolgáló infrastruktúra állapota kritikus, az elmúlt másfél évtizedben nem történt lényeges előrelépés. A közüzemi vízszolgáltatók által megtermelt víz és az összes felhasználó órái által mért mennyiség közötti különbség a teljes termelés 27 százalékát tette ki 2024-ben.

Ez lakossági tarifával számolva nagyjából évente 50-55 milliárd forint kárt okoz. E szám értékeléséhez nem árt tudni, a vízközműszektor teljes árbevétele 2024-ben 380 milliárd forint volt, önköltsége pedig 500 milliárd forint. A különbséget költségvetési forrásokból fedezték.

Emellett a hálózati infrastruktúrában strukturális problémák is előálltak. A budapesti agglomeráció egyes települései az utóbbi időszakban népszerű lakóhelyekké váltak. Az utóbbi évtizedekben mintegy 300–400 ezer ember költözött ki és telepedett le a régióban. Ez a vízfogyasztás folyamatos emelkedésével járt, amivel az infrastruktúra nem tudott lépést tartani, hiszen nem erre tervezték. Ráadásul egyre nagyobb arányú az ivóvíz felhasználása olyan nagy vízigényű tevékenységekre, mint a kertek öntözése, az autómosás, vagy a medencék üzemeltetése. Ezek a folyamatok együttesen több helyen okoztak ellátási fennakadásokat.

Mire számíthatunk a közeljövőben?

Klimatikus és gazdaságszerkezeti okokból Magyarország vízgazdálkodása válaszúthoz érkezett. Az egy főre jutó elméleti vízkészletünk (közel 11 ezer köbméter/fő/év) ugyan nagynak tűnik a Duna és a Tisza miatt, ám ennek 94 százaléka külföldről folyik be hozzánk – így rendkívül sebezhetőek vagyunk.

A jövő kulcsa nem a fogyasztás drasztikus visszavágása, bár átmeneti vízhiányos helyzetekben nyilván igen. Sokkal inkább szemléletváltásra lenne szükség: a csőhálózati szivárgások felszámolása, a jogtalan vízkivételek kifehérítése, és legfőképpen a táj szintű vízmegtartás.

Erre példa lehet az ellenőrzött elárasztás, amikor az árvizek és belvizek idején a vizet kivezetik a mélyebben fekvő, mezőgazdasági szempontból kevésbé értékes területekre, vagy a csatornahálózat átalakítása: amikor a meglévő belvízvédelmi csatornákat nem a víz elvezetésére, hanem – zsilipek segítségével – a víz megtartására és szétosztására használják.

Megfontolandó lehetőség a szántóföldi művelés feladása a mélyebb fekvésű területeken, illetve azok felváltása erdőkkel, fás legelőkkel, amelyek sokkal jobban bírják és tartják a vizet.

Ezek alkalmazása által van lehetőség arra, hogy a vízkészleteink a jövő generációk számára is elérhetők legyenek.