A leginnovatívabb FinTech és MedTech vállalkozások bemutatója a Bölcs Várban

Hírek2019. dec. 2.Növekedés.hu

2019. november 28-án immár ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a főváros által támogatott legnagyobb hazai startup rendezvényt, a Startupok Éjszakáját. Az esemény délutáni programjai számára a Bölcs Vár adott helyszínt, ahol a jövő kihívásaira keresték a megoldást a legkreatívabb fiatal magyar vállalkozók. Az 5. Startupok Éjszakáján mintegy 70 startup és 30 vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet mutatkozott be, több mint ezer vendég előtt.

A Bölcs Várban rendezett programokon négy kiemelt szakterület – az alkalmazásfejlesztés, az e-egészségügy és orvosi technológia (E-Health-MedTech), a pénzügyi technológia (FinTech), és a zene – start-upper képviselői mutatkoztak be, hogy előadások és panelbeszélgetések, valamint kötetlen eszmecsere formájában vitassák meg a legújabb fejleményeket. Az eseményen többek között Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője, valamint Lányi Lala, az Analogue Music Hall vezetője is részt vett.

A mobilapplikáció-fejlesztés és E-Health rendezvények társszervezője, a Mindtech Apps céget vezető Králik Tamás arról számolt be, hogy

a két területen sikerült összekapcsolniuk a startup-ökoszisztéma szereplőit, aktív beszélgetés és műhelymunka alakult ki.

A szekcióüléseket követő kapcsolatépítő eseményen pedig számos további megkeresést és kérdést kaptak a résztvevők. Az egészségügyi eseményen részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja és innovációs dékánhelyettese is, akik szintén rendkívül hasznosnak értékelték a rendezvényt.

A délután folyamán a Bölcs Vár biztosított helyszínt az európai üzleti angyalokat összefogó ESIL kezdeményezés eredményeit bemutató prezentációnak is.

A Startupok Éjszakája Budapest Főváros, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Pallas Athéné Alapítványok és a HEPA Hungarian Export Promotion Agency támogatásával valósult meg.

A kiállító startupok a BVK Be Smart versenyének nyertesei, amelyek közül többen már neves nemzetközi innovációs rendezvényeken is bemutatkozási lehetőséget kaptak, például november elején a lisszaboni Web Summiton.

A résztvevők számos különböző iparágat képviseltek:

  • többek között okosparkolási és okoshotel-megoldásokkal,
  • szőlőtermesztést optimalizáló szoftverrel,
  • közösségi zenealkotó platformmal,
  • hőszivattyúmenedzsment-megoldással,
  • okos inkubátorral,
  • strandszéffel
  • és ígéretes ipari megoldásokkal is lehetett találkozni.

Az este folyamán a X. Be Smart startup verseny és a Startup Europe Awards Hungary ünnepélyes díjkiosztójára is sor került, a hivatalos programok után pedig egészen éjfélig tartott a személyes networking lehetősége valamennyi résztvevő előtt.