Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Pro Architectura díjat kapott a Bölcs Vár impozánsan felújított épülete

Hírek2019. dec. 2.Növekedés.hu

November 15-én a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány Pro Architectura díjban részesült, amelyet a Bölcs Vár tavaly átadott, felújított épületéért ítéltek oda. Méltó elismerése ez egy olyan történelmi múltú helyszínnek, amely túlélt több ostromot, tűzvészt és 800 éves múltjával mindig is a Várnegyed egyik központi színtere volt.

A Pro Architectura díjat olyan impozáns épületek, illetve kiemelkedő építészeti alkotások nyerhetik el, amelyek a folyton megújuló, mégis klasszikus magyar építészeti kultúrát és értékeket hivatottak megőrizni, népszerűsíteni és tovább örökíteni az utókor számára. A Bölcs Vár felújítási munkálatai – 2014 és 2018 között – már a kezdetektől ennek szellemében zajlottak.

A Pallas Athéné Alapítvány és a tervezéssel megbízott Hetedik Műterem Kft. közös célja volt, hogy az épület historikus múltja és a modern jelenkor egyszerre jelenjen meg a kialakított belső terekben, az épület homlokzatában és külső arculatában is. Szabó Levente vezető építész, tervező elmondta,

a rekonstrukció során még nem sejtette, hogy ezt az „igyekezetüket” ilyen nívós elismeréssel díjazzák majd.

Szabó Levente azt is elmesélte, hogy

a felújítás négy éve alatt több százan dolgoztak azon, hogy a múltbéli, történelmi épületet modernizálva, a XXI. század minden igényének megfelelően tudják újra alkotni. Nemcsak építészek, mérnökök és kivitelező kollégák segítették a munkát, hanem kutatók, régészek és történészek is. Régi tervrajzokat, feljegyzéseket és új kutatásokat, történelmi leleteket is „felhasználtak”, hogy a lehető legpontosabban tudják visszaadni régi fényét ennek a csodálatos épületnek.

A Pro Architectura díjból évente legfeljebb tíz adományozható. A díjat ugyanaz a természetes személy, jogi személy vagy közösség 5 éven belül csak egyszer kaphatja meg. A beérkezett pályázatokat egy kilenc tagból álló, szakmai zsűri bírálta el, amelynek vezetésére Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkárt kérték fel. A szakmai bizottság döntése alapján a díjat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a sikeres pályázóknak, így a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványnak is. Az Alapítvány a díjazást jótékony célra ajánlja fel.