"A Magyar Honvédség korszakváltáson megy keresztül"

Hírek2023. okt. 13.MTI

A Magyar Honvédség korszakváltáson megy keresztül ezekben az években - hangoztatta a honvédelmi miniszter pénteken a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón, ahol Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka tábornoki előléptetésekről és kinevezésekről szóló okiratokat adott át.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az ünnepélyes eseményt követően elmondta, hogy a magyar haderőnél nagyon fontos átalakítások zajlanak, amelyek Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálni tudják. Hangsúlyozta, hogy olyan haderőt építenek, amely a régió egyik domináns haderejeként meghatározó tud lenni. A miniszter kiemelte, hogy azok, akik a haderőt vezetik,

kiemelt felelősséggel bírnak, hiszen "nehéz időket élünk, veszélyes időket élünk".

Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagyon fontosnak nevezte, hogy a tisztek, akik a haderőt irányítják, annak stratégiáját megalkotják, műveleteiben részt vesznek, a legmagasabb tudással, képzettséggel, tapasztalattal rendelkező tábornokok legyenek.

Néhányan közülük előléptetést kaptak - fűzte hozzá. Novák Katalin Fejér vármegyei látogatásának második napján - Szalay-Bobrovniczky Kristóf, valamint Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter, Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök, Ibolya Tibor legfőbb ügyész helyettes, továbbá a családtagok jelenlétében - adta át az október 23-ai hatállyal életbe lépő okiratokat.