A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze engedélyt kért az Afganisztánban elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálásának folytatására

Hírek2021. szept. 27.MTI

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn hivatalosan is engedélyt kért a hágai testület bíróitól az Afganisztánban 2003 óta elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálásának folytatására, különös tekintettel a tálibok és az Iszlám Állam terrorszervezet afgán szárnya (ISIS-K) által véghezvitt bűntettekre.

A főügyész írott nyilatkozatában arra hivatkozott, a kivizsgálást minél előbb újra kell kezdeni ugyanis az ország új tálib vezetése miatt

nincs kilátás a valódi és hatékony hazai nyomozásra

az országban. Véleménye szerint:

a tálibok és az ISIS-K bűncselekményeinek súlyossága, mértéke és folyamatos jellege, többek között a civilek, nők és lányok, gyermeke ellen elkövetett támadások, bírósági eljárás nélküli kivégzések, a bíróság kiemelt figyelmét követelik meg. Megfelelő forrásokra és kivizsgálásra van szükség, ha olyan hiteles ügyeket akarunk felépíteni, amit a tárgyalóteremben minden kétséget kizáróan bizonyítani lehet

- húzta alá Khan.

Arról a döntéséről, hogy az ICC egyelőre nem helyezi előtérbe az afganisztáni amerikai misszió által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó vádakat, Khan úgy nyilatkozott, hogy a testület továbbra is megőrzi a bizonyítékokat és elősegíti az az elszámoltathatóságra irányuló erőfeszítéseket.

Tavaly márciusban az ICC fellebbviteli tanácsának döntését követően

hivatalosan megkezdődhetett az Afganisztánban a 2003 óta elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálása, amely nem csak a tálibok okozta atrocitásokra, de az amerikai katonák és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által elkövetett erőszakos cselekedetekre is vonatkozott.

Az amerikaiak által elkövetett bűntettekkel kapcsolatos nyomozásról szóló döntés azt eredményezte, hogy az akkori Donald Trump vezette kormány szankciókat vezetett be Fatouh Bensouda főügyész ellen, akinek mandátumát idén júliusban vette át Karim Khan.

A vizsgálatot múlt évben felfüggesztették, miután az akkori afgán kormány arra kérte a bíróságot, hogy saját maga szeretné az állítólagos bűncselekményeket kivizsgálni.

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó. A törvényszék csak a 2002. július 1. után elkövetett bűncselekmények ügyében ítélkezhet, joghatósága az alapokmányát ratifikáló országokra terjed ki.