Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A Ryanairnek be kell fizetnie a fogyasztóvédelmi bírságot

Hírek2023. ápr. 5.MTI

A Fővárosi Törvényszéket követően a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).

A társaság ellen 2022. június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított az extraprofit különadó utasokra történő áthárítása miatt - idézik fel a közleményben.

Az Igazságügyi Minisztérium szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi hatóság eljárása megállapította, hogy a légitársaság jogsértést követett el, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a kormányhivatal a Ryanair-DAC légitársaságra - írta az IM.