A teljes vételár visszafizetését követelik a bíróságon a Volkswagen-tulajdonosok

Hírek2019. szept. 30.Növekedés.hu

Hamarosan kezdődik a Volkswagen ellen indított csoportos per Németországban – a csaló szoftverrel felszerelt autók tulajdonosai kártérítést követelnek.

Négy évvel azt követően, hogy kitört a Dieselgate botrány, új jogi eljárás indul a Volkswagen ellen, olvasható a dw.com hírportálon. 

Az Igazságügyi Minisztérium szerint mintegy 446 ezer panaszos csatlakozott ahhoz a csoportos perhez, amelyet a Német Fogyasztó Szervezetek (vzbv) és az ország legnagyobb autós klubja, az ADAC indított el. A német Parlament még 2018 novemberében teremtette meg a közös fellépés lehetőségét. 

A német törvényhozókat az sarkallta erre, hogy 2015-ben kiderült: a Volkswagen szennyezőanyag-kibocsátási manipulációi világszerte 11 millió autót érintettek, amelyek közül 2,4 milliót németek vásároltak meg.

Míg az amerikai és ausztrál jogrendszer biztosította, hogy a károsultak közösen követeljenek kártérítést, a német Volkswagen-tulajdonosok számára 2018-ig ez csak egyéni kereset útján volt lehetséges.

A Volkswagen nagy bajba került, mióta az amerikai hatóságok 2015-ben rájöttek: a vállalat egy szoftver beszerelésével elérte, hogy autói a közlekedés-biztonsági ellenőrzések során jóval alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátási adatokat mutattak ki, mint a tényleges forgalomban. 

Új törvény 

A régió bírósága hamarosan megkezdi az első Volkswagen-tulajdonosok meghallgatását, akik autóik teljes vételárának visszatérítését követelik. Az vonatkozó igények felölelik a vállalat teljes márka-választékát, az alapvető típusokon túl a leányvállalatok, az Audi, a Seat és a Skoda gyártmányait is, amelyek valamennyi EA 189-es dízel-motorjára felszerelték a csaló szoftvert. 

Az autóm 30 ezer dollárba került, most nem ér semmit – vegyék vissza!

A Volkswagen elutasította az igényeket. Azzal érvel, hogy a vevők keresete alaptalan,

hiszen az autók tökéletesen használhatóak. Hangsúlyozta azt is, hogy a szoftverek módosításával megszűnt a jogsértő mennyiségű szennyezőanyag-kibocsátás.

Szeptember 20.-án kiadott közleményében a vzbv fogyasztói csoport leszögezte: a perhez csatlakozott személyek nagy száma önmagában bizonyítja, hogy a kereset fontos számukra. 

Tény, hogy az új törvény lehetővé teszi azoknak az érintetteknek a bírósági fellépését is, akik a pénzügyi megfontolásokból esetleg korábbiakban tarthattak a kezdeményezéstől. Néhány jogász azonban ezzel együtt azt tanácsolja az autó-tulajdonosoknak, hogy ne csatlakozzanak a csoportos keresethez, hanem inkább indítsanak egyéni eljárást.

A pervesztés kockázata

Jogi irodák arra figyelmeztetnek, hogy a bíróság csupán elvi döntést hoz arról, hogy a Volkswagen köteles-e kártérítést nyújtani érintett vevői számára. Egy esetleges ilyen döntés azonban „csekély haszonnal jár az egyéni panaszos számára” áll a jogászok közleményében. 

A legjobb esetben csupán az derül ki, hogy előzetes fogyasztói panaszuk jogos-e … de még sokáig nem kapnak egyetlen eurót sem – figyelmeztetett a jogi iroda.

Ha meg is nyerik a pert, tették hozzá a jogászok, a panaszosoknak egyenként kell a bíróság elé vinniük kárigényüket. Amennyiben az igényt a bíróság elutasítja, egyetlen másik, esetleg inkább fogyasztó-barát bírósághoz sem fordulhatnak.

Eddig több, mint 26 ezer német Volkswagen-tulajdonos indított egyéni peres eljárást, és a legtöbb megállapodással zárult. Vannak jelek azonban arra, hogy a német bíróságok egyre inkább támogatólag állnak a teljes kártérítést követelő keresetekhez. 

A közelmúltban a Frankfurti Regionális Bíróság úgy döntött, hogy a jogsértő szoftverrel felszerelt VW autó tulajdonosait az autógyártó szándékosan és a jó erkölcsöt sértő módon károsította meg, így a vevő jogosult az autó vételárának teljes megtérítésére. Az előzetes jogi állásfoglalásként megfogalmazott döntés, amelyet egy tulajdonos kérésére, az autógyártó javára hozott ítélet fellebbezéseként hoztak meg, nem kötelező az alsóbb fokú bíróságok számára, de értelmezési irányt mutathat számukra.

Forrás