A vártnál is több pénzt emészt fel az iráni háború: 37 milliárd dollár felett járnak a kiadások
HírekElszálltak az iráni háború költségei: 37,5 milliárd dollár amerikai adófizetői pénzt emésztettek fel a hadműveletek. Ez 8,5 milliárd dollárral több, mint az eddig megjelent becslések.
Az iráni háború becslések szerint 37,5 milliárd dollárba került - jelentette ki kedden Pete Hegseth védelmi miniszter az amerikai szenátus meghallgatásán. Az összeg meghaladja a korábban becsült 29 milliárd dollárt. A Pentagon vezetője Dick Durbin demokrata szenátor kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az összeg nemcsak a felmerült költségeket tartalmazza, hanem a szeptember 30-án véget érő jelenlegi pénzügyi év végéig várható kiadásokat is. Kifejtette, hogy a becslés magában foglalja a katonák fizetését, valamint a működési és karbantartási költségeket is. Amikor Durbin azt kérdezte tőle, a folytatódó harcok arra utalnak-e, hogy a költségek a következő hónapokban tovább emelkedhetnek, Hegseth azt válaszolta, a 37,5 milliárd dolláros becslés már figyelembe veszi a szeptember végéig várható kiadásokat. Hegseth a meghallgatást arra használta fel, hogy nyomást gyakoroljon a kongresszusra egy 67 milliárd dolláros kiegészítő védelmi finanszírozási kérelem jóváhagyása érdekében. Úgy vélekedett, a pénz segítene fenntartani a katonai készenlétet, pótolni a konfliktusban használt felszereléseket, valamint felgyorsítani az új fegyverrendszerekbe történő beruházásokat. Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án kezdte meg az Irán elleni légitámadásokat.
