Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Akcióban a Versenyhivatal - súlyos vád az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártóval szemben

Hírek2023. feb. 28.Növekedés.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Maspex Olymposszal szemben, mert a cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit. A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az uniós versenyszabályokat is megsérthette az ármegkötéssel.

A nemzeti versenyhatóság rajtaütéssel kezdődő versenyfelügyeleti eljárást indított az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártójával, a Maspex Olympos Kft.-vel szemben, amely többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazója.

A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata a nemrég lezárult ágazati vizsgálat során került a versenyhatóság látókörébe, amely az italforgalmazásban szokásos kedvezményrendszerek hatásait, illetve a kereskedelmi szabályozásnak való megfelelést elemezte – többek között egyes italszállítói szerződések áttekintésével. A nemzeti versenyhatóság ekkor figyelt fel arra, hogy az egyik jelentős szereplő partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek legkisebb viszonteladási árait, korlátozva ezzel a piaci árversenyt. A valószínűsíthető versenykorlátozás nem csupán a hazai jogszabályokat, hanem – a cég piaci pozíciójára tekintettel – az uniós versenyjogot is megsérthette, mivel érzékelhető hatást gyakorolhatott a tagállamok közötti kereskedelemre is.

A versenyhatóság legutóbb a Yamaha hangszerek, illetve a Casio termékek magyarországi forgalmazóival szemben állapította meg a viszonteladói árak tiltott rögzítését.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.