Amerika Kínával tárgyal az Irán elleni gazdasági szankciókról
HírekAz Egyesült Államok több dologban egyetért Kínával az Iránt övező kérdések közül, mint ahányban eltér a véleménye - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden a G20 csoport pénzügyminiszteri tanácskozásának egy kísérőrendezvényén Észak-Karolinában.
A világ 19 kiemelkedően jelentős gazdaságát, valamint az Európai Uniót és az Afrikai Uniót tömörítő szervezet találkozóján, egy pódiumbeszélgetés keretében a miniszter úgy fogalmazott, hogy a kínaiak szintén azon az állásponton vannak, hogy Irán nem kerülhet atomfegyver birtokába, valamint ragaszkodnak a Hormuzi-szoros szabad hajózhatóságának helyreállításához. A két célkitűzés megvalósításáról az amerikai adminisztráció képviselői magánjellegű, nem nyilvános megbeszéléseket folytattak kínai illetéssekkel - tette hozzá.
Az Iránnal szemben életbe lépett új szankciókkal kapcsolatban azt hangoztatta, hogy ilyen mértékű gazdasági nyomásgyakorlásra korábban nem volt példa. Ezen és a jövő héten is újabb, bankok elleni büntetőintézkedések következnek
- jelentette be.
Scott Bessent azt a meggyőződését fejezte ki, hogy az amerikai szankciók - kiegészítve az Irán elleni kikötői blokáddal és katonai csapásokkal - eredményre fognak vezetni.
Donald Trump amerikai elnök kedden washingtoni idő szerint a délutáni órákban a Fehér Házba hívta megbeszélésre nagy amerikai olajipari vállalatok, köztük olajfinomítók és olajkereskedők képviselőit, hogy az üzemanyagárak csökkentésének lehetőségéről egyeztessenek.
A közelgő félidős kongresszusi választásokat megelőzően a Trump-adminisztráció számára politikai prioritás a tartósan magas üzemanyagárak mérséklése, mert ez az egyik meghatározó tényezője a megélhetési költségeknek.