Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Amerikai elnökválasztás: Már 28 millióan szavaztak levélben

Hírek2020. okt. 20.MTI Járai Judit (Washington)

Az Egyesült Államok délkeleti tagállamában, Floridában is megkezdődött hétfőn az előzetes voksolás a november 3-i választásokon.

Floridában levélben már eddig is nagyon sokan szavaztak: a regisztrált demokrata párti szavazók közül 1,2 millióan, míg a republikánusoknak kézbesített szavazócédulákból 755 ezer érkezett be a választási bizottságokhoz vasárnap estig. Hétfőn a személyes voksolás kezdődött meg.

A floridai törvények már a választások előtt két héttel lehetőséget adnak a személyes szavazásra, és több megyében - köztük Miami-Dade-ben vagy Palm Beachben - élnek is ezzel a lehetőséggel.

Elemzők és politikusok egyaránt óriási érdeklődéssel figyelnek Floridára, ennek az államnak a "meghódítása" nélkül ugyanis gyakorlatilag egyetlen elnökjelölt sem győzhet a választásokon.

Több közvéleménykutatás szerint az újraválasztásáért küzdő Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden támogatottsága fej fej mellett van.

A floridai választások jelentőségét jelzi, hogy Kamala Harris, a demokraták alelnökjelöltje, miután két munkatársa koronavírus-fertőzése miatt két hétre karanténba vonult, hétfőn kampánykörúton volt. "Ide kellett jönnöm, itt történnek a nagy dolgok" - mondta újságíróknak, és sorsdöntőnek nevezte a novemberi elnökválasztást. "Az amerikai történelem legnagyobb kormányzati kudarcának vagyunk tanúi" - jelentette ki Orlandóban, utalva a súlyos járványhelyzetre.

Az Egyesült Államok 50 tagállama közül 28-ban eddig már több mint 28 millióan adták le a voksukat levélben vagy a korai szavazás biztosította lehetőséggel élve.Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) hétfőn érdekes problémát vetett fel: mi történik abban az esetben, ha valaki a korai szavazás keretében vagy levélben leadta a voksát, de a szavazás napja, november 3-a előtt meghal? A kérdés különösen fontos most, a koronavírus-járvány idején.

Kiderült, hogy 17 tagállamban a törvény tiltja az időközben elhunytak voksainak számba vételét, míg 10 tagállamban lehetővé teszik ezt. A többi tagállam törvényei nem térnek ki erre az esetre. Két, úgynevezett ingadozó államban, Wisconsinban és Észak-Karolinában például nem lehet számba venni a szavazata leadását követően elhunyt állampolgárok voksait, míg Kaliforniában igen. "A szavazóknak választásra képes állampolgároknak kell lenniük a választás napján" - nyilatkozta Kevin Hall, a választásokért felelős iowai tisztségviselő.