Trump vert helyzetbe került – De az alábbi okok miatt még mindig győzhet

Elemzések2020. okt. 14.Devecsai János

Esélyes, hogy Joe Biden nem tudja olyan jól mozgósítani a táborát, mint Trump. Ráadásul a közvélemény-kutatások eredményeit komolyan torzíthatja, hogy az elnök támogatói a kérdezőbiztosoknak nem mindig mondják el a valódi véleményüket.

Kevesebb, mint három hét van hátra az amerikai elnökválasztásig.

A közvélemény-kutatások szerint Trump veszíteni fog. Ez annyira biztosnak tűnik, hogy a hírek szerint már Boris Johnson a brit miniszterelnök is kérte a kormányzatától, hogy kezdjenek el szorosabb kapcsolatot kiépíteni Biden köreivel.

A helyzet látszólag kísértetiesen hasonlít a négy évvel ezelőtti eseményekhez. Akkoris mindenki Trump vereségére számított, végülis mégis ő lett a győztes. Ám, ahogy a napokban mi is megírtuk a számok alapján a regnáló elnök most rosszabbul áll, mint 2016-ban. Ellenfele Joe Biden több kulcsfontosságú államban is magabiztosan vezet a népszerűségi versenyben.

Mindez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy november 3-án a választás napján Trump teljesen esélytelen lesz. Vannak olyan tényezők, amelyek felé billenthetik a mérleg nyelvét és elhozhatják a republikánusok győzelmét.

Eleve a választás most egy pandémia kellős közepén lesz, amikor a polgárok az egészségüket kockáztatják azzal, hogy felkeresik a szavazóhelyiségeket. Az egyik nagy elemzőoldalnak a FiveThirtyEight-nek több közvélemény-kutató cég is amiatt panaszkodott, hogy ebben a helyzetben nem tudják megjósolni, hogy hány ember fog részt venni a szavazáson.

Ez azért is probléma, mert Bidennek hiába van óriási támogatottsága, ez nem biztos, hogy alig három hét múlva realizálódni is fog. A demokrata szavazók ugyanis jellemzően sokkal jobban tartanak a vírustól, mint a republikánusok.

A különbség ezen a téren óriási: a demokrata szimpatizánsok 85 százaléka komoly veszélyként tekint a COVID-19-re, a republikánusok körében ez az arány csupán 46 százalék.

Biden másik problémája, hogy a szavazói általában nem elég elkötelezettek. Emiatt már a pártján belül is kapott kritikákat.

Collette Alston demokrata politikus szerint a nyilvános szereplései annyira erőtlenek, hogy náluk Észak-Karolinában emiatt akár a választást is elveszítheti.

Trump kampányeseményei úgy festenek, akár a nagyszabású showmüsorok. Ezeken tengernyi „rajongó” éljenzi az elnököt. Biden azonban sokszor csak pár tucat ember előtt tart beszédeket, azokat is ritkán.

A megjelenéseire van, hogy csak néhány újságírót, egy-két helyi üzletvezetőt meg esetleg egy maroknyi egészségügyist hív meg. Persze a pandémia miatt érthető, ha nem akar nagy tömegrendezvényeket, viszont a nyilvános szereplései így a céljukat, vagyis a szavazók fellelkesítését aligha érik el.

Joe Biden egyik szeptemberi szereplése Észak-Karolinában (Forrás: Associated Press)

Bár a pártjában néhányan kérték rá, hogy beszéljen több olyan fontos ügyről, amely érinti a választókat, az elnökjelölt a kampány-eseményein szinte csak a koronavírusra fókuszál.

Előfordulhat, hogy ennek a visszafogott szereplésnek az lesz az eredménye, hogy a választás napján a vártnál kevesebb demokrata fog megjelenni a szavazó-helyiségeken, pláne így a járvány idején.

A közvélemény-kutatásoknál a legnagyobb kérdés azonban az, hogy vajon a válaszadók mennyire mondanak igazat? Valóban bevallják, hogy kire fognak szavazni?

Még a nyár legvégén jelent meg a Bloomberg-ben az a felmérés, amelyből kiderült, hogy a republikánus és a független szavazóknál kétszer akkora a valószínűsége annak, hogy telefonon nem mondanak igazat a kérdezőbiztosnak, mint a demokratáknál.

A republikánusok mintegy 12 százaléka elhallgatja a valódi véleményét a kutatók elől.  Ez a jelenség nem teljesen újszerű: Trumpot már 2016-ban is részben azért mérték alul az ezzel foglalkozó társaságok, mert a hívei nem vallották be, hogy őt támogatják.

A felsorolt tényezők az olyan fontos államokban is bezavarhatnak, mint Ohio, Georgia vagy Észak-Karolnia, nem beszélve az egyik kiemelt csatatérről Floridáról. Magyarán azokon a helyeken, ahol Biden előnye a kutatások átlaga alapján nem éri el az 5 százalékot. Most úgy néz ki, hogy roppant kicsi az esély rá, de ha mindenhol jelentősen alulmérték az elnököt és Biden nem tudja mozgósítani a támogatóit, akkor Trump akár nyerhet is.