Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az EU lemarad a mesterséges intelligenciáért zajló versengésben

Hírek2022. feb. 15.Sz.A.

A legtöbb technológiai startup cégből kinőtt nagyvállalat az USA-ban és Kínában található, az EU ebből a szempontból nagyon lemaradt. A mesterséges intelligenciáért zajló küzdelem dönti el, kié lesz a globális vezetői státus - mondta Cséfalvay Zoltán közgazdász, az OECD volt nagykövete a Hungarian Business Leaders Forum (HBFL) mai konferenciáján.

Küzdelem a mesterséges intelligenciáért

A technológiai fejlődés exponenciális, ezen belül pedig felértékelődött a mesterséges intelligenciáért zajló versengés a nagyhatalmak között. A technológiai - ezen belül pedig a mesterséges intelligenciával összefüggő - fejlesztésekért most erős verseny folyik, a nyertes ugyanis a geopolitikai és katonai nyertes is lehet - mondta Cséfalvay Zoltán közgazdász, az OECD korábbi nagykövete A globalizációtól a technológiáig, a globalizáció új kihívásai című előadásában.

A Hungarian Business Leaders Forim (HBLF) mai Pénzügyi Csúcstalálkozóján kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia átalakítja a globalizációt, a társadalmakat és a gazdaságot, ez a versengés pedig elsősorban az Egyesült Államok és Kína között dől el, miközben az Európai Unió egyre inkább kimaradt a versenyből.

Példaként említette a startupból kinövő, technológiai területen működő úgynevezett unikornis vállalatokat. Globális szinten 2260 ilyen vállalatot jegyeznek, melyek közül csak 220 található az EU-ban, ennél több unikornis csak San Francisco városában is be van jegyezve. 

Mi lesz a dollárral idén?

- A monetáris és fiskális politika támogatása miatt a dollár idén tovább erősödhet - mondta az amerikai jegybank várható kamatemelésének részvénypiacokra és a feltörekvő piacok devizáira gyakorolt hatásairól tartott, Húsz perc alatt a Föld körül című előadásában Pleschinger Gyula, az MKB Bank Private Banking igazgatója a fórumon.

Kiemelte, hogy a kétéves dollárkötvény hozama most 1,56 százalékon, a tízéves futamidejű kötvények hozama pedig 2,01 százalékon áll, ezek a kamatszintek idén várhatóan feljebb mennek, ahogy a Fed kamatemelésbe kezd.

A magasabb kamatok azonban nem feltétlenül hoznak esést a részvénypiacokra, legalábbis ezt lehetett tapasztalni az elmúlt időszakok négy nagy kamatemelési ciklusa során.- Ha emel a Fed, pörög a gazdaság, ezért sem csökkent az S&P index a szigorítások alatt. A mostani tőzsdei kilengések oka ezért sokkal kevésbé a márciusban várható Fed-kamatemelés, sokkal inkább az, hogy a mennyiségi lazításból nehezen tudnak jól kiszállni a jegybankok, ezért idegesek a részvénypiacok.

Kiemelte: a lendületesen emelkedő amerikai kamatok és a hozamgörbe erősödő dollárt vetít előre, a fiskális expanzió és a monetáris politikai tehát támogatja a dollár erősödését.

- A dollárt a kockázatkerülő piaci hangulat, és a dinamikus gazdasági növekedés is erősíti - hangsúlyozta Pleschinger Gyula.

Eközben az Európai Központi Bank egyelőre nem jelezte, hogy a közeljövőben emelne az alapkamaton, az euró erősödésére tehát kevésbé lehet számítani.

A fekltörekvő piacokra a Fed kamatemelése szogorúbb monetáris politikát hozhat. Amint ugyanis erősödik a globális inflációs nyomás - az USÁ-ban 40 éve nem látott szintű, 7,5 százalékos mértek januárban - úgy szigorít majd a Fed.

Mindez a dollár erősödését hozza, ami nyomás alá helyezi a feltörekvő és fejlődő gazdaságok devizáit, melyek gyengülése pedig tovább gerjeszti az inflációt, és még szigorúbb monetáris politikát igényelhet.

- Összességében a járvány csillapodásával higgadtabb fiskális politikákra lehet majd számítani, és kisebbek lehetnek a piaci kilengések - tette hozzá.