Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Azonnali vizsgálat kezdődött az Operettszínházban - súlyosak a vádak

Hírekegy órájaMTI

Vizsgálatot indít a Budapesti Operettszínház ügyében a kultúráért felelős minisztérium. A vizsgálatról Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter és Nagy Ervin államtitkár számolt be a Facebookon.

"A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium birtokába került információk alapján vizsgálat indítását kezdeményezem a Budapesti Operettszínház ügyében" - írta Tarr Zoltán.

Nagy Ervin bejegyzésében úgy fogalmazott: "azonnali vizsgálatot rendelünk el az Operettszínház ügyében". Hétfőn titkos társulati ülést tartottak az Operettszínház dolgozói - írta kedden a Telex, hozzátéve, hogy a társulat tagjai ezt megelőzően a hétvégén szerveztek akciót a közösségi médiában, ahol az ujjaikkal O betűt formálva készítettek szelfiket, és azt írták, nem vesznek részt az Operett Forgatagon, amivel a szolidaritásukat fejezik ki a színház vezetősége ellen tiltakozók iránt.

A cikkben idézték Vásári Mónika Jászai Mari-díjas színésznőt, aki elmondta: az Orbán János Dénesnek kifizetett százmilliók csak katalizálták tiltakozásaikat, valójában már a 2023-as igazgatóválasztásnál jelezték elégedetlenségüket az akkori kormányzatnak azzal, hogy tagságuk több mint kétharmada az igazgatói posztot öt év után újra megpályázó Kiss-B. Atilla ellen szavazott. Ennek ellenére Kiss-B. újra megkapta a Nagymező utcai intézményt.

Idén áprilisban az új kulturális kormányzatot is megkeresték azzal, hogy a vezetőségtől nem kapnak kielégítő válaszokat a kérdéseikre, és a szakszervezettel együtt azt kérték Tarr Zoltán tárcájától, hogy gazdasági és szakmai szempontok alapján világítsák át az intézményt.

A társulat szerint az Operettszínház számos problémával küzd: alacsonyak az előadás- és a nézőszámok, és Kiss-B. igazgatása alatt a színház új produkcióinak művészi minősége is jelentősen visszaesett. Alacsonyak a fizetések, a vezetőség pedig nem akarja meghallgatni a dolgozókat. A társulat tagjai továbbra is problémának tartják, hogy egy olyan igazgató vezeti a színházat, aki korábban aktívan részt vett komoly zaklatási esetek eltussolásában - írta a Telex.

Az MTI még a vizsgálat bejelentése előtt megkereste az Operettszínházat, amely szerda este azt közölte, hogy Kiss-B. Atilla főigazgató szerdára társulati fórumot hívott össze, amelyen "nem maradt olyan nyitott kérdés a színházon belül, amelyre a színházi vezetés ne adott volna a legjobb tudása szerint választ".

Mint írták, Kiss-B. Atilla főigazgató nem tervezi a lemondását, mert meggyőződése szerint a színházon belül nem konfliktusok alakultak ki, hanem csak nézetkülönbségek mutatkoznak, amelyek tárgyalásos úton rendezhetők.

A főigazgató tárgyalásokat kíván kezdeményezni a kulturális kormányzattal a színészi életpályamodell létrehozásáról, mivel ennek "konszenzusos megalkotását" elengedhetetlenül szükségesnek tartja, és úgy véli: a Budapesti Operettszínházon belüli jelenlegi nézetkülönbségek nem kis mértékben ilyen, színházon kívüli okokkal magyarázhatók.