Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bencsik János gyerekektől függő nyugdíj bevezetését kezdeményezi

Hírek2022. máj. 1.Növekedés.hu

Bencsik János független országgyűlési képviselő a felnevelt gyermekek számát és iskolai végzettségét figyelembe vevő szülői nyugdíj bevezetését kezdeményezi az újonnan alakuló parlamentben.

A politikus az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a Második Reformkor Alapítvány javaslata alapján készült indítványa az "elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb társadalmi igazságtalanságát orvosolná, megelőzve a nyugdíjrendszer összeomlását is".

Kiemelte: javaslata az 1970. január 1. után születettekre vonatkozna, és a nyugdíjak legfeljebb 95 százalékáét folyósítanák a hagyományos elv (szolgálati időn és átlagkereseten alapuló számítás) szerint, legalább 5 százalékát pedig szülői nyugdíj formájában. Utóbbi összeget az határozná meg, hogy az adott nyugdíjas hány gyermeket nevelt fel, és milyen legmagasabb iskolai végzettséget adott a kezükbe - tette hozzá.