Sokkal tovább élnek a magasabb nyugdíjjal rendelkezők

A várható élettartam párhuzamosan növekszik az életpálya jövedelemmel - olvasható Simonovits András a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének (KRTK KTI) emeritus kutatója és Lackó Mária, tudományos főmunkatárs ’’A várható élettartam és a jövedelem kapcsolatát fókuszba helyzető friss tanulmányában.

Akár 15 év plusz a gazdagabbaknak

A leggazdagabbak és legszegényebbek várható élettartama közötti különbséget élettartamrésnek nevezzük. Az Egyesült Államokban egy 2001 és 2014 között végzett kutatás alapján a 65 évet megélt férfiak esetében ez a rés 15 év, míg a nőknél 10 év. A kutatás során a 65 éves korcsoportban a leggazdagabb 1 százalék és a legszegényebb 1 százalék várható élettartamát vetették össze, és látható hogy akár 10-15 évvel is tovább élhetnek a legvagyonosabbak, a legkevésbé vagyonosoknál.

Ez önmagában is érdekes, viszont a nyugdíjrendszeren belüli újraelosztásra is hatással van az élettartamrés, ráadásul mivel a nyugdíjjárulék díjának megállapításakor nem veszik figyelembe ezt a tényezőt, így tulajdonképpen egyfajta inkorrektséghez vezet.

Ennek oka, hogy a rosszabb anyagi helyzetűektől a tőke szisztematikusan a jobb anyagi helyzetűek felé áramlik, mivel az anyagi helyzet arányosan viszonyul a várható hátralevő élettartammal.

Ez azt jelenti, hogy az említett élettartamrés csökkenti a nyugdíjrendszer degresszivitását, amit a klasszikus felfogás leszűkített arra, hogy a beszámított kereset emelkedésével csökken a nyugdíj és a kereset hányadosa.

Mérsékelhető a különbség?

Ezt magyar példán keresztül úgy kell értelmezni, hogy az öregségi nyugdíj alapját egy nettó havi életpálya átlagkereset képezi. Ennek megállapítása egy bonyolult folyamat, annyit viszont érdemes megjegyezni, hogy a magasabb jövedelműek nyilvánvalóan magasabb nyugdíjjárulékot fizetnek, viszont magasabb összegű nyugellátásra is számíthatnak öregkorukban.

Azonban itt jön képbe a nyugdíjrendszer úgynevezett degressziója, ami tulajdonképpen igazságosabbá, korrektebbé hivatott tenni a nyugdíjrendszert.

A 2020-as szabályozás alapján Magyarországon, ha a nyugellátást képező havi nettó átlagkereset meghaladta a 372 ezer forintot, akkor az ezt meghaladó kereseti részt nem lehet teljes egészében figyelembe venni a nyugdíjszámítás során. Itt a nyugdíjrendszerben két lépcsőt alkalmaznak.

A 372 001 forint és 421 000 forint közötti nettó átlagkereset-résznek csak a 90 százalékát, a 421 001 forint fölötti átlagkereset-résznek pedig csak a 80 százalékát lehet a nyugdíjellátás megállapításakor figyelembe venni. Számszerűen ez azt jelenti, hogy 1 millió forintos havi nettó életpálya átlagkereset esetén a magyar nyugdíjrendszerben a 2020-as szabályok alapján legfeljebb 879 300 forintot lehet figyelembe venni a nyugellátás megállapításakor.

Az egykulcsos adó hatása

A magyar nyugdíjrendszer degressziója a rendszerváltás óta folyamatosan csökkent egészen 2013-ig a fent ismertetett szintig, azóta a csökkenési folyamat megállt. Simonovits András egy korábbi tanulmányában épp erre hívja fel a figyelmet.

Kiemeli, hogy mivel a nyugdíjrendszer degressziójának a csökkenésével párhuzamosan a személyi jövedelemadó erős progresszivitása megszűnt, így a megállapítandó új nyugdíjak egyre arányosabbá válnak a bruttó keresetekkel. Ebből pedig az következik, hogy a magas nyugdíjak egyre kiugróbbak lesznek, egyre inkább elszakadnak az átlagtól.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a cikk elején megnevezett tanulmány alapján a magasabb jövedelműek nyugdíjba vonuláskori várható hátralevő élettartama átlagosan jóval magasabb, mint az alacsonyabb jövedelműeké, tehát ők várhatóan tovább is vehetik fel a nyugellátásukat, amely tovább csökkenti a degresszivitást.

Ez alapján pedig a nyugdíjrendszeren belüli újraelosztás a vagyonosabb rétegek számára előnyösebb, ráadásul a magasabb nyugdíjban részesülők jelentősen tovább élhetnek, mint a kedvezőtlenebb helyzetben lévő társaik, azaz az átlagnyugdíjat kapók és főképp a kisnyugdíjasok.