Benkő Tibor: 2016 óta 15 százalékkal nőtt a honvédség állománya

Hírek2021. aug. 28.MTI

A magyar haderőfejlesztés teszi lehetővé, hogy hosszútávon is békében élhessünk – fogalmazott a honvédelmi miniszter. A személyi állomány bővülése folyamatos, 2016 óta mintegy 15 százalékkal nőtt a honvédség létszáma, és már több mint 11 ezer tartalékosa van a magyar haderőnek. A programmal a fiatalokat is célozzák. Egy év katonai szolgálat akár 64 plusz pontot is jelenthet a felsőoktatásba való felvételinél.

Erős Magyarország erős honvédség nélkül elképzelhetetlen - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton a kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutató ünnepélyes megnyitóján.

Az a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyet a nemzeti kormányunk támogat, lehetővé teszi, hogy nyugodtan, békében és biztonságban élhessünk

-tette hozzá.

Új eszközök, felkészült katonák

Nyolc év után most mindenki láthatja, milyen 21. századi eszközei vannak a Magyar Honvédségnek, és hogy mire képesek a honvédség kiválóan kiképzett, felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonái -fogalmazott.

Ők azok, akik a pandémiás helyzetben helytálltak az ország különböző pontjain - mondta Benkő Tibor.

A Honvédség új Leopard harckocsija a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap szakmai napján

Az elmúlt napokban azt is látni lehetett, hogy Magyarország, a magyar katonák saját képességeikkel mire voltak képesek Afganisztánban –

 elismerés és köszönet nekik

- húzta alá Benkő Tibor.

Folyamatosan bővül a létszám

A miniszter hangsúlyozta: az elindított honvédelmi és haderőfejlesztési program nemcsak a technikai eszközökről szól, hanem a katonákról is. Ennek kapcsán elmondta, hogy 2016 óta a Magyar Honvédség létszáma folyamatosan emelkedik. 2016 óta 15 százalékkal nőtt a honvédség állománya - közölte a miniszter, hozzátéve: jelenleg több mint 11 ezer önkéntes tartalékos katonája van a honvédségnek.

Benkő Tibor kiemelte: egyre több fiatal vállalja a haza szolgálatát. Elsősorban nekik indították el az új szolgálati formát, a szeptember 15-én induló önkéntes katonai szolgálatot is. Ez a szolgálat a felsőoktatásban is pluszpontokat jelent: egyéves szolgálat után akár 64 pluszpontot is lehet szerezni. A kormány és a honvédség ezzel támogatja a fiatalokat - hangsúlyozta a miniszter, aki azt kérte, éljenek a lehetőséggel, augusztus 31-éig még várják a jelentkezőket. A fiatalok támogatását jelentő programot a következő években is folytatják.

A társadalom támogatása a legfontosabb

Ruszin-Szendi Romulusz, altábornyag, a Magyar Honvédség parancsnoka beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki a hétvége valamelyik napján ellátogat a MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra.

Az illetménynél többet jelent a katonáknak az a figyelem és támogatás, amit a társadalomtól kapnak nap mint nap.

– fogalmazott.

Ennek bizonyítéka az is, hogy a repülőnapra minden jegy elkelt, vagyis valóban kíváncsiak a honvédségre, a katonákra - jegyezte meg.

A Magyar Honvédség parancsnoka köszönetet mondott továbbá Benkő Tibor honvédelmi miniszternek és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, akik támogatása és munkája nélkül most "nem lenne mit mutatni". Az altábornagy köszönetet mondott továbbá a katonáknak, akik a repülőnap létrejöttében közreműködtek, továbbá valamennyi katonának, aki nap mint nap igyekszik tenni a honvédelem ügyéért.

Mintegy tucat nemzet a repülőnapon

Az augusztus utolsó hétvégéjére szervezett kecskeméti nemzetközi repülőnap és haditechnikai bemutatót megelőző szakmai napról a növekedés.hu is beszámolt a helyszínről (ide kattintva olvasható).

Az esemény nagy érdeklődés mellett kezdődött meg. Már a szombat reggel 7 órai kapunyitás előtt hosszú sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak a kecskeméti repülőbázisra.

A két nap programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierő mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. Bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is, továbbá előadást tart Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós.

Egy Airbus H225M Super Puma, nemsokára 16 ilyen helikopter áll a Honvédség szolgálatába

A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség fegyvereivel is. A rendezvényen több toborzóponton lehet tájékozódni a katonai pálya lehetőségeiről. Mindemellett számos ügyességi játékkal, versenyekkel várják kiemelten a fiatalokat.