Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Berlusconi kézzel írta utolsó végrendeletét - Most lett nyilvános

Hírek2023. júl. 6.MTI - Sárközy Júlia, Róma

Silvio Berlusconi végrendeletének tartalma nyilvánossá vált, miután a Berlusconi családot képviselő közjegyző, Arrigo Roveda a monzai bíróságon letétbe helyezte azt.

Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus nyilvánosságra hozott végrendelete szerint.

A végrendelet tartalma nyilvánossá vált, miután a Berlusconi családot képviselő közjegyző, Arrigo Roveda a monzai bíróságon letétbe helyezte azt.

A testamentumról a sajtóban közölt felvételek szerint Silvio Berlusconi részben kézzel írta le utolsó akaratát. A mostani dokumentum a 2006-ban, majd 2020-ban készült végrendelet módosított változata: Silvio Berlusconi tavaly januárban vetette papírra, mielőtt a milánói San Raffaele kórházba ment kezelésre. Azt írta, arra az esetre végrendelkezik, ha nem térne vissza az intézményből.

A 86 évesen elhunyt vállalkozó és politikus, a Hajrá Olaszország (FI) párt alapítója és elnöke gyermekeihez intézte sorait, az első házasságából született Marinához és Pier Silvióhoz, valamint a második házasságából született Barbarához, Eleonorához és Luigihoz.

A dokumentum szerint a Berlusconi család "széfjének" tartott Fininvest csoport tulajdoni hányadának többségét, 53 százalékát az 56 éves Marina és az 54 éves Pier Silvio örökölte. Korábban a Fininvest 61 százalékát Silvio Berlusconi tartotta kézben, Marina és Pier Silvio fejenként 7,65 százalékot birtokolt. A második házasságból született, ma már felnőtt gyerekek a Fininvest további 21 százalékához jutottak hozzá az általuk irányított H14 holdingon keresztül.

A végrendelet nyilvánosságra kerülése után a Fininvest közleményben hangsúlyozta, hogy Silvio Berlusconi akarata szerint egyetlen családtag sem került többségi helyzetbe, ahogyan ez Silvio Berlusconi életében is volt. A csoportot Marinának és Pier Silviónak közösen kell vezetnie.

A Silvio Berlusconi által 1975-ben alapított Fininvest-csoport média- és kiadói tevékenységet végez, de befektetési és biztosítási vállalkozásként is ismert, miként a pénzügyi szolgáltatások, az ingatlanpiac és a sportvállalkozások terén is tevékeny. 2021-ben hatmilliárd euró forgalmat mutatott fel, több mint 17 ezer munkahelyet biztosít.

A Fininvest-csoport a Berlusconi család kezében levő úgynevezett Prima, Seconda, Terza és Ottava Holding tulajdona. A Fininvest 53 százalékkal bír a Mondadori kiadói csoportban, 50 százalékot tart fenn az MFE-MediaforEurope-ban, amely az egykor Mediaset néven ismert vállalkozást fedi, valamint 30 százalékos részesedéssel rendelkezik a Banca Mediolanum pénzintézetben.

A szerteágazó Berlusconi-birodalomhoz számos olaszországi és külföldi birtok, villa és más ingatlan tartozik, közöttük Silvio Berlusconi lakhelye a Milánóhoz közeli Arcoréban, vagyis a Villa San Martino, továbbá a szardíniai Porto Rotondóban található Villa Certosa. A családi örökséghez tartozik a Monza labdarúgócsapata is. Ezek sorsa egyelőre nem ismert.

Berlusconi 100 millió eurót hagyott testvérére, Paolo Berlusconira, 30 millió eurót pedig egyik legközelebbi barátjára és munkatársára, Marcello Dell'Utrira, aki a Hajrá Olaszország egyik alapítója volt.

Százmillió eurót örökölt Silvio Berlusconi utolsó partnere, a 33 éves Marta Fascina is, aki az utóbbi három évben volt az idős politikus társa.