Hatalmas vagyon, médiabirodalom és egy szalonképes politikai párt maradt hátra a nemrég elhunyt Silvio Berlusconi után. Kérdés, hogy örökösei és politikai szövetségesei mit kezdenek azzal, amit a "lovag" nekik hagyott.
A párt
Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia (FI) a szó eredeti értelmében vett néppárt, amely a valódi liberálisoktól kezdve, a szélsőliberálisokon, a konzervatívokon és a centrumon át egészen a radikális jobboldaliakig le tudja fedni a politikai teret. Pontosabban le tudta, a jobboldali versenytársak megerősödésével párhuzamosan az FI egyre inkább liberális irányba tolódott.
A formáció ezzel együtt klasszikus egyszemélyes pártként működött egész története alatt. Népszerűsége kizárólag Berlusconi karizmáján és aktuális teljesítményén múlott.A nemrég elhunyt olasz politikus kvalitásait a pártépítés és a koalíciók összehozásának terén nem is igen vonta senki kétségbe: nevéhez kötődik többek között az is, hogy
az olasz politikában rekordot állított fel azzal, hogy 2006-tól kezdve öt éven át megőrizte miniszterelnöki pozícióját.
A kérészéletű olasz kormányok szavatossági ideje mellett megsüvegelendő teljesítménynek számít az is, ha egy politikai formáció teljesen kitölti a mandátumát.
Az elmúlt évek sorozatos botrányai azonban Berlusconi politikai vonzerejét is jelentősen erodálták, a legutóbbi 2022-es parlamenti választásokon pártja 8, 11 százalékot ért el, amellyel a jobboldali koalíció harmadik számú pártjává vált. A Berlusconi-brand azonban így jelentős erőt képvisel a politikai piacon, június közepén a Forza Italai népszerűségét 7,3 százalékra mérték, ez a támogatottság azonban szinte kizárólag a pártelnöknek szólt, nélküle a párt a parlamenti küszöb közelébe sem kerülhetett volna.
Berlusconi halálával a pásztorát vesztett nyáj erős embert keres a maga számára. Kérdés azonban, hogy van-e egyáltalán igény egy olyan centrista, inkább a jobbközép irányba húzó kis formációra, amely statisztaszerepet vihet a markáns jobboldali Fratelli d’Italia és a Lega mellett.
A párt egyetlen akcióképes politikusa, Antonio Tajani, aki az elmúlt egy-két évben, - amióta Berlusconi egyre többet betegeskedett - a párt napi ügyeit is intézte. Amikor 2022-ben létrejött a jobboldali koalíció, Berlusconi helyett Tajani lett a miniszterelnök-helyettes is. Ilyen szempontból egy Tajani vezette FI egyfajta kontinuitást mutatna, és mellette szól, hogy Tajani jelentős európai kapcsolatokkal rendelkezik, illetve nemzetközi tapasztalatai is kiválóak. Kétségtelenül nagy hátrány azonban, hogy semmiféle karizmával nem rendelkezik, leginkább olyan benyomást kelt a választókban, mint egy közepesen megbízható könyvelő valamelyik állami vállalat külvárosi telepéről.
Berlusconi nélkül tehát az FI jó eséllyel jelenlegi támogatottságát sem tudja megtartani, miközben a párt értékét növeli, hogy a Forza Italia a kormánykoalíció egyetlen EPP tagpártja, amely még mindig az EP legnagyobb pártcsaládja. Jogi értelemben tehát valószínűleg abban az esetben sem szűnne meg létezni, ha nulla közelébe esne vissza a támogatottsága. A nagyobb pártok maguk mellé veszik az FI-t, mint ahogy az árván maradt rokongyereket szokás.
A párt szavazóbázisának elhódítására azonban várhatóan több politikai formáció is bejelentkezik majd. Elsősorban a Matteo Renzi körül összpontosuló centristák táplálnak vérmes reményeket a siker tekintetében.
A fiatal olasz politikus kiváló kapcsolatot ápolt Berlusconival, olyannyira megtalálták az összhangot, hogy sokak szerint Berlusconi fogadott fiaként kezelte Renzit. A centrista politikus egyébként fenntartások nélkül képes közeledni a jobboldalhoz, nem csak Berlusconival kötött korábban paktumot, hanem Giorgia Meloni irányába is jelentős gesztusokat tett.
Fél éve kisegítette a frissen megválasztott kormányfőt azzal, hogy a parlament alakuló ülésén, az alelnökök megválasztásakor pártja – soha nem ismerte el egyik fél sem, hogy Renzi segített Meloninak, azonban más magyarázata nincs annak, hogy átmentek a jelöltek – szavazataival nyerhették el megbízásukat a jobboldali koalíció közös jelöltjei, ugyanis a Forza Italia egyes renitens képviselői szabotálták a szavazás sikerét.
A történethez tartozik, hogybár Berlusconi szövetséget kötött Melonival, azonban minden alkalmat megragadott arra, hogy megnehezítse a Fratelli d’Italia első emberének dolgát a kormány élén. Az idős politikus nehezen tudta megemészteni, hogy Meloni egymaga vált a jobboldal meghatározó vezetőjévé, miközben ő amolyan nehezékké vált a szövetség számára.
A fiaskóból azonban az említett eset után is Meloni jött ki nyertesen, bebizonyította, hogy megvan a kellő rátermettség benne, nem fog eltűrni semmiféle belső zsarolást. Amennyiben pedig szükség van rá, a kormánykoalíción kívüli ad hoc szövetségekkel meg tudja szerezni a szükséges többséget. A Forza d’Italia fasiszta gyökerei miatt támadott Meloni megdicsőült, az agg Berlusconi pedig Salvinival egyetemben elfogadta helyét a második vonalban.
Az elmúlt hetekben Renzi egy igazságügyi reformcsomag elfogadása mellett is kiállt Meloni mellett, nyilvánosan támogatásáról biztosította kormányt, jelezve, hogy minden jó ügy esetén számíthatnak a közreműködésére. A gesztusnak több egyszerre érvényes magyarázata van.
Pletykák szerint Renzi előbb-utóbb szeretne bekerülni a jelenlegi olasz kormányba, politikai profiljának jobbra igazítását már meg is kezdte.
Másrészről Berlusconi halála után párttársai felé is eladható törekvés, hogy a fentebb említett okokból centrista erőként kezdjenek el udvarolni a Forza Italia liberálisabb szárnyának.
Ha ügyesen játszanak, akkor néhány százaléknyi szavazatot lecsíphetnek Berlusconi örökségéből, ami éppen elegendő lehet arra, hogy ismét tényezővé váljanak, illetve néhány százalék is elősegíthetné, hogy beljebb hozza Renzi pártját a parlamenti küszöb körüli billegésből.
A FI jobbszárnyának politikusaira és szavazóira természetesen Meloni és Salvini pártjai az esélyesek. Éles pengeváltásokra azonban egyelőre nem kell számítani, amig a dolgok jól mennek, mindkét fél a kormánykoalíció stabilitás megőrzésében érdekelt.
A médiabirodalom
Berlusconi üzleti birodalmát természetesen a gyermekei viszik tovább, az elsőszülött Marina Berlusconi veszi kézbe az operatív ügyek intézését, illetve az elhunyt politikus legidősebb fia, Pier Silvio Berlusconi. Ők ketten már évek óta részt vettek apjuk mellett a céghálózat irányításában. A családi holding azonban hatalmas, kiterjedésben és vagyoni érték tekinteténben egyaránt. Politikai szempontból azonban a médiaportfólió sorsa a legérdekesebb.
Silvio Berlusconi médiabirodalma ugyanis meghatározó erővel bír, még úgy is, hogy pénzügyi és befolyás szempontjából az elmúlt 30 évben jelentősen csökkent a hagyományos médiumok hatása.
A reklámbevételek döntő részét az online média és a streaming szolgáltatók fölözik le, a globális tendenciák Berlusconi médiaszettjét sem kímélték, politikai és üzleti szempontból azonban még mindig fontos kiegészítő lehet hozzáértő kezekben.
Gyermekei egyelőre nem mutatták jelét annak, hogy foglalkoztatná őket az aktív politizálás. Bár ennek lenne létjogosultsága, a Forza Italia vezetése ráadásul úgy döntött, hogy a párt logójában meghagyják Berlusconi nevét. Bárhogy is lesz, a médiabirodalom a család kezében marad egyelőre, ahogy az ország legnagyobb könyvkiadója is.
A médiabirodalom sorsának alakulása kapcsán meg kell jegyezni, hogy az olasz média túlnyomó része balra húz. Olyannyira erős a baloldal befolyása, hogy Berlusconi saját sajtójában is legfeljebb annyit tudott elérni, hogy politikai projektjét, illetve személyét ne támadja a hozzá tartozó médiafelületek.
A jobboldalnak ugyanakkor az utóbbi néhány évben sikerült saját nyilvánosságot létrehoznia, a Libero és a La Verita elérése egészen jónak tekinthető. Az aktuális kormány számára azonban mindig a közmédia áthangolása a legfontosabb, amelyet kizárólag a jobboldali kormányok alatt kísérnek olyan színpadias gesztusok, hogy egy-egy újságíró feláll a székéből a kibírhatatlan politikai nyomásra hivatkozva.
Amikor tehát lejárnak a különböző közmédiavezetők mandátuma, akkor mindenki a saját embereit igyekszik polcra helyezni, Meloni ebben a tekintetben is sokkal óvatosabb, egyelőre úgy tűnik, hogy megelégedett azzal, hogy egy kicsit visszaállította a közmédia semlegességét, hogy ne kizárólag baloldali kulturális szócsőként működjön.
A magyarok szövetségese
Berlusconi kiváló személyes kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral.
Az FI és a Fidesz között azonban sosem volt annyira szoros a viszony, mint a két pártelnök között. Az FI mindig belesimult a néppárti vonalba, amióta a Fidesz kiszállt a pártcsaládból, túl sok jóra tőlük sem számíthat a magyar kormány. Berlusconi halálával tehát semmit nem változott az olasz és a magyar kormány viszonya.
Ami azt jelenti, hogy a Fidesz előszámú olasz szövetségese már jó ideje a Meloni vezette Fratelli d’Italia (Olaszország Fivérei), illetve Salvini Legája. Ez még akkor is így van, ha sokan tudni vélik, hogy Meloni kosarat adott Orbán Viktornak a nyugat-európai/amerikai elfogadottság és az EPP tagságért cserébe.
Hiú ábrándot kerget azonban, aki azt reméli, hogy az olasz fivérek hátat fordítanak a magyaroknak. A valóság az, hogy Meloni az olasz politikai élet legerősebb emberévé vált, baloldali riválisai azonban kíméletlenül kihasználnak minden lehetőséget, amennyiben képesek rajta fogást találni. Ezen megfontolások alapján Meloniék nem akarják túlságosan exponálni magukat Orbánék mellett, mert azonnal a baloldali támadások kereszttüzébe kerülnének. A Fratelli d’Italia múltja miatt amúgy is rengeteg igazságtalan támadást kellett kivédeniük, a nyílt összeborulás a Fidesszel egyet jelentene, hogy muníciót adnának azok kezébe, akik minden alkalmat megragadnak, hogy a közvéleményt meggyőzzék arról, hogy a jobboldali erők összefogása veszélyt jelent Európa egységére.
Meloni pártja maximalizálni akarja a szavazataikat a soron következő EP választásokon. Ez a legfontosabb pártpolitikai céljuk. Nem szavaznak a magyarok ellen, húsbavágó kérdésekben lehet rájuk számítani, a két párt között világnézeti kérdésekben maximális az összhang, a 24-es EP választást azonban meg kell nyerni.
Akkor kiderül, hogy mik az európai erőviszonyok.
Manfred Weber szeretné becsábítani Melonit az EPP-be, azonban Meloninak semmiféle érdeke nem fűződik a csatlakozáshoz, mikor saját pártcsaládja sokkal erősebb pozíciót biztosít számára. A legvalószínűbb az, hogy koalíciós együttműködés jön létre a két ernyőszervezet között. Mindezekről azonban az EP választások után érdemes gondolkodni. A Fidesz sem kapkodja el az elköteleződést, az azonban valószínűnek tűnik, hogy egy nagy jobboldali pártcsalád megalakulásának örülnének a leginkább.
Meloni viszi az örökség egy részét
Berlusconi halála megrendítette az olasz közvélemény egy részét, a volt kormányfőnek azonban a politikai történésekre már hosszú ideje nem volt befolyása. Giorgia Meloni, a maga 150 centiméteres magasságával az, aki a hátán viszi Olaszország kormányát.
Eltökéltek abban az irányban, hogy kifogástalan atlantistaként politizálnak, azonban igyekeznek kijutni a zsarolhatósági mezőből, hogy mérsékeljék Olaszország drámai mértékű kitettségét, amely arra predesztinálja a mindenkori kormányt, hogy kétszer gondolja meg lépéseit, mert Brüsszel vagy Washington haragja hamar véget vethet bármelyik kormány tündöklésének.
Az olasz állami költségvetés helyzete nagyban függ az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjától, illetve a Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) támogatásaitól. Olaszország Európa harmadik legnagyobb gazdasága, ugyanakkor az államadósság mértéke 2022-ben elérte a GDP 150 százalékát. Az EKB legcsekélyebb mértékű kamatemelése is sok milliárdos többletköltséget jelent az olasz állam számára. Az olasz kormánynak tehát vigyáznia kell arra, hogy ne vonja magára Brüsszel haragját.
Egy politikai reform keresztülvitele bővíthetné az olasz kormány mozgásterét, illetve az, ha dűlőre jutnak a helyreállítási pénzek – 200 milliárd euró, amely Olaszország vonatkozásában is hatalmas összeg – kapcsán az Unióval.
Berlusconi után az olasz jobboldal előtt történelmi lehetőségek állnak. Az ország gazdaságát nyomasztó sok évtizednyi stagnálás után az utóbbi néhány hónapban a növekedést az európai átlag felett mérték. Amennyiben sikerül lehívni maradéktalanul az Uniós forrásokat és a helyreállítási pénzeket, úgy lendületet szerezhetne az olasz gazdaság, ami egyet jelentene azzal, hogy Meloni hosszú időre biztosíthatná helyét az ország vezetésében.
