Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bíróság elé kell állnia a dízelbotrány miatt a Volkswagen volt vezérének

Hírek2020. szept. 9.Növekedés.hu

Közel öt évvel a Volkswagen szennyezőanyag-kibocsátási botrányának kirobbanása után a Braunschweig Régió Bírósága megalapozottnak találta a Martin Winterkorn egykori vezérigazgató ellen felhozott vádat: a csalással vádolt menedzsernek nyilvános tárgyalás elé kell állnia. Az eljárás kezdési időpontja még nem ismert.

A nyomozók a dízelbotrányban játszott szerepe miatt 2019 áprilisában emeltek vádat a 73 éves menedzser ellen. Az eljárást előkészítő, három tagból álló gazdasági büntető tanács álláspontja szerint Martin Winterkorn csalást követett el, és a több millió autó szennyezőanyag-kibocsátási értékének manipulálásával megsértette a tisztességtelen gazdasági versenyről szóló törvény előírásait – számol be az oe24.at hírportál.

A Volkswagen 2015 szeptemberében, az amerikai hatóságok és szakértők vizsgálatát követően ismerte el, hogy manipulálta dízelmotoros járművei szennyezőanyag-kibocsátását.

Egyes motorok szoftverjét úgy állították be, hogy a tesztek során jelentősen kevesebb mérgező nitrogén-oxid (NOx) kibocsátást mutasson ki, mint tényleges üzemmódban. Ezáltal a járműveinek vásárlóit félrevezették.

Megfigyelők valójában arra számítottak, hogy a Martin Winterkorn és más vezetők elleni eljárást már ez év elején megkezdik. A Business Insider üzleti magazin értesülései szerint azonban az ügyészségnek vádemelési javaslatát át kellett dolgoznia: a vádirat néhány kiindulópontja állítólag „nem volt elég alapos”, egyes esetekben pedig az „alapos gyanú” nem volt indokolt.  Ilyen lehetett a manipulált dízelautókkal kapcsolatos amerikai reklámok kérdése, és az az állítás, hogy az ilyen autók további értékesítése csalásnak minősítendő.

A Bíróság újabb szakértői véleményt kért arról, vajon az érintett dízel járművek ellenőrző szoftvere valóban tartalmazott-e a csalást megalapozó jogsértő programot. Az átdolgozott beadványt a Bíróság befogadta.