Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Büncselekmények 2010-ben és most - Nagy a különbség

Hírek2023. feb. 14.MTI

A magyar rendőrök munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedben sikerült 60-70 százalékkal csökkenteni az elkövetett bűncselekmények számát - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületének ünnepélyes átadásán.

Rétvári Bence elmondta, a bűncselekmények száma Magyarországon a 2010-ben regisztrált 447 ezerről mára 154 ezerre csökkent, ugyanez a csökkenés volt megfigyelhető Sárbogárdon is, ahol 2010-ben 1412 bűncselekményt követtek el, tavaly pedig 377-et.

Kijelentette, már ezek a számok is elegendőek lennének arra, hogy a rendőrök kiérdemeljék a több mint 2,5 milliárd forintból épült, korszerű rendőrkapitányságot; ám akadt egy másik terület, amivel hozzájárultak a magyar emberek növekvő biztonságérzetéhez, ez pedig

a déli határok védelme, ahol tavaly 270 ezer embert akadályoztak meg az illegális határátlépésben.

Az államtitkár kiemelte, hogy

a köszönet egyik formájaként, tavaly 116 ezer forintos béremelést kaptak a rendőrök, amit majd még egy további követ, valamint fegyverpénz juttatásban is részesültek.

Emellett igyekeznek más módokon is meghálálni munkájukat, mint tették azt Sárbogárdon, ahol korszerű körülményeket teremtettek munkavégzésükhöz.

Varga Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy 2021 júniusában indult el az építkezés a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-Főkapitányság és Sárbogárd város önkormányzatának együttműködése révén, s ezzel megkezdődött egy régi álom valóra váltása. A város és Dél-Fejér egy korszerű, minden igényt kielégítő rendőrkapitánysági épülettel gyarapodott, ahol a rendőrök kiváló körülmények között dolgozhatnak, ezzel még inkább erősítve a lakosság szubjektív biztonságérzetét.

A képviselő megemlítette, hogy Sárbogárdnak akad még álma, egy vadonatúj mentőállomás, amit a szomszédos telken kívánnak felépíteni. Reményét fejezte ki, hogy az idei évben megkezdődhet annak kivitelezése is.

Szabó Vendel ezredes, Fejér vármegye rendőrfőkapitánya elmondta, hogy a sárbogárdi rendőrkapitányság illetékességi területén élő több mint 26 ezer lakost eddig az 1913-14-ben épült, volt főszolgabírói hivatal épületéből szolgálták ki, amelybe a sárbogárdi rendőrkapitányság 1945-ben költözött. Az épület műszaki adottságai nem tették lehetővé az átfogó fejlesztést, ezért volt szükség az új rendőrkapitánysági objektum megépítésére.

A 2169 négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény a 90 fős állomány elhelyezését fogja biztosítani. Az országban elsőként a rendőrkapitányság új épületéhez elektromos gépjárművek töltésére alkalmas töltőállomást is telepítettek. Az épület villamosenergia ellátását 44 kilowatt teljesítményű napelemes rendszer segíti, míg a fűtésről és hűtésről hőszivattyús rendszer gondoskodik.