Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre nagyobb a botrány Elon Musk Sorossal kapcsolatos bejegyzése miatt

Hírek2023. máj. 18.MTI

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.

A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségi médiaoldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert egy képregény-sorozat, az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához hasonlította.

A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná, és úgy fogalmazott, hogy "Soros gyűlöli az emberiséget", és célja a civilizáció alapszövetének szétszakítása.A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.

Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban kifejtette, hogy fenntartja véleményét, és hozzátette, hogy joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege.

Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta: "azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen".

Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését "antiszemita ízűnek" nevezte.