Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre többen használják saját autó helyett a carsharinget

Hírek2023. szept. 2.MTI

Az elmúlt évben mintegy 23 millió kilométert tettek meg az autómegosztó szolgáltatások használói, és a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált a Jövő Mobilitása Szövetség összegzése alapján: a szakemberek szerint a növekedés az idén is folytatódik, hiszen míg korábban elsősorban azoknak érte meg megosztott autót használni, akik aránylag kevés kilométert tettek meg évente, addig az autófenntartási költségek növekedésével egyre magasabb, már 18 ezer éves kilométer megtétele mellett is megéri közös autót használni a saját helyett.

A nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben.

Budapest útjain összesen közel 1500 autó bérelhető perc és/vagy kilométer alapon, amelyeknek több mint 40 százaléka tisztán elektromos hajtású. A percdíjas bérlések mellett van mód órás, egész napos, sőt többnapos bérlésre is, így nem jelent akadályt a főváros elhagyása sem - közölte a Jövő Mobilitása Szövetsé

Az összegyűjtött adatok szerint a ShareNow-nál a felhasználók száma tavaly elérte a 80 ezret, ami 45 százalékos növekedés a 2021-es 55 ezres felhasználóhoz képest: 2022-ben közel 8 millió kilométert tettek meg a szolgáltató autóival. A GreenGo regisztrált felhasználóinak száma 2021-ről 2022-re közel 30 százalékkal, a megtett kilométerek száma pedig 85 százalékkal nőtt: a csak elektromos flottájú cég ezzel csak tavaly több mint 1300 tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesítette a levegőt.

A szövetség felidézte: míg a korábbi elemzések azt mutatták, hogy kisebb autók esetén évi 7500 kilométer, közepes méretűek esetében 13 000 kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani, a friss kutatások szerint nyílik az olló, és már ennél jóval magasabb kilométerszám esetében is költséghatékony megoldás a carsharing.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint a hétköznapi városi 5-10 kilométeres utazásokból és hétvégi bevásárlásokból és országhatárokon belüli 2-3 napos kirándulásokból összeálló, már jelentős autóhasználatnak mondható, évi 18 000 kilométeres használat mellett sem éri meg többnyire saját autóba fektetni. Több szolgáltató igénybevételével és egyéb közlekedési eszközökkel kombinálva, illetve egy közösségi közlekedésre alkalmas bérlettel kiegészítve pedig még költséghatékonyabban közlekedhetünk.

A közlemény idézi Kárpáti Andrást, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki elmondta, a vállalatok is felismerték az autómegosztás előnyét: így sokan cégautó helyett carsharing előfizetést és használatot adnak juttatásként dolgozóiknak, hiszen ez a szemlélet a vállalatok fenntarthatósági törekvéseivel is egybevág amellett, hogy jelentős költségmegtakarítást is hozhat. A ShareNow és a GreenGo adatai szerint például egy év alatt az üzleti felhasználók száma több mint a duplájára nőtt.