Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Elkeserítő vízállási adatok friss ábrán - mindenhol csökkent a Duna vízszintje

Hírekegy órájaNövekedés.hu

Történelmi mélyponthoz közeli szintet mutatnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai: a Duna az első mérési ponton, azaz Nagybajcsnál, majd Budapesten és Pakson is apadt. Előrejelzések szerint augusztus végéig érdemi, jelentős javulás nem várható.

Nagybajcsnál 24 óra alatt 7 centiméterrel, Budapesten 2 centivel, míg Pakson 9 centivel csökkent a Duna vízszintje - mutatják az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai. A friss előrejelzés szerint nem várható érdemi javulás a következő napokban, sőt további lassú apadásra lehet számítani. Jövő hét elején várható egyes helyeken stabilizálódás.

Augusztus végéig valószínűtlen, hogy a Duna vízszintjében jelentős javulás következik be. ÍEnnek oka, hogy a Duna felső vízgyűjtőjén és a mellékfolyók térségében nem várható jelentős, kiterjedt csapadék. Egy-egy haza zápor önmagában  kevés, mert a Duna vízhozamát a teljes felső vízgyűjtőn lehulló eső határozza meg.