Ennyi gyerek jár bölcsödébe Magyarországon

Hírek2023. ápr. 15.MTI

Az ötvenezret is meghaladta a bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek száma tavaly Magyarországon, átlagosan minden harmadik településen van ilyen intézmény - közölte a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy megyei Iharosberényben.

Sölch Gellért a 360 millió forintból épült Csiga-biga bölcsőde átadásán úgy fogalmazott: amikor a kisgyermekekről gondoskodunk, azzal az ország és a nemzet jövőjéért is teszünk, a családok megerősítése és a gyermekek védelme kiemelt terület a kormányzat céljai között. A helyettes államtitkár jelezte: már nincs olyan járás, ahol ne működne bölcsőde, amelyekből átlagosan minden harmadik településre jut egy.

Sölch Gellért szerint az újabb bölcsőde átadása jelentős előrelépés, egy ilyen intézmény segíti a családokat, és lehetőséget ad az édesanyáknak, hogy visszatérhessenek munkahelyükre. A háború és a szankciók miatt a 2010 óta elért eredmények megvédése kiemelten fontos, a munkahelyek, a gazdasági eredmények megőrzése, a családok biztonságának garantálása.

A politikus kitért arra, hogy az iharosberényi új bölcsődét napelemmel és geotermikus energiával működő fűtési rendszerrel is ellátták, ami rendkívül fontos a rezsiköltségek alacsonyan tartása érdekében.

Hozzátette, hogy 171 évvel ezelőtt adták át az első magyarországi bölcsődét, de az ehhez hasonló intézmények szolgáltatásai eddig inkább csak a nagyobb településeken voltak elérhetőek.