Erdőtüzek Dél-Franciaországban és Korzikán - 200 ezer ember kényszerült otthona elhagyására
HírekTörténelme legsúlyosabb természeti katasztrófájával küzd Franciaország, ahol a hőhullám és az erős szél okozta erdőtüzek miatt már 200 ezer embert telepítettek ki. Hektárok tízezrei váltak a tűz martalékává.
Több mint 200 ezer embert kényszerítettek a hatóságok lakóhelyük vagy nyaralóhelyük elhagyására Franciaország délnyugati részén, Gironde megyében szombat estig, a harmadik napja tomboló erdőtüzek miatt - közölte a belügyminiszter. Laurent Nunez a La Tribune című regionális újság honlapján szombat este megjelent interjúban azt mondta: "nagyon valószínű", hogy ez a legnagyobb polgári evakuálási művelet, amit valaha végrehajtottak az országban, konfliktusok nélkül.
Mára virradóra a prefektúra újabb 55 ezer lakos kitelepítését rendelte el Bordeaux környéki településeken, miután a tűz az esti órákban ismét fellángolt.
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. Az újabb éjszakai művelettel a tűz miatt evakuáltak száma már meghaladja a 200 ezret Gironde megyében.
A tüzek oltásához a francia állam a hadsereget is mozgósította: 1500 katona segíti a tűzoltók munkáját szombat estétől. Első alkalommal használják tűzoltásra az A400M katonai szállítógépet, amely 20 tonnás tartályrendszeréből kevesebb mint 10 másodperc alatt képes 20 ezer liter vizet vagy oltóanyagot zúdítani a tűzre. Ez a kapacitás nagyjából három hagyományos Canadair típusú tűzoltó-repülőgép teljesítményének felel meg.
A kitelepítettek tízezrei tömegesen és folyamatosan érkeznek a Bordeaux körüli zsúfolt befogadóközpontokba - amelyeket sportcsarnokokban, tornatermekben alakítottak ki -, maguk mögött hagyva porig égett településeket és lakóházakat.
Az elmúlt három napban több mint 32 ezer hektár vált a tűz martalékává Gironde megyében, ami több mint háromszorosa Párizs területének; legalább 100 nagyobb épület és 140 lakóház leégett Franciaország egyik legjelentősebb turisztikai régiójában az Atlanti-óceán partján, amely világszerte híres borvidékéről.
A belügyminiszter szerint a tűz megfékezése "sokáig fog tartani", és számos kitelepítettnek nem lesz lehetősége visszatérnie otthonába.A tárcavezető arra kérte a franciákat, hogy legyenek "óvatosabbak", és "ügyeljenek még jobban a véletlen tüzekre, a cigarettacsikkek eldobálására, a grillezésre, és minden kockázatos viselkedésre". Jelezte, hogy az év eleje óta 146 embert tartóztattak le szándékos vagy gondatlanságból okozott tüzek miatt.
A helyzet továbbra is rendkívül kritikus Gironde-ban - írta Sébastien Lecornu miniszterelnök az X közösségi oldalon szombat este, egy tárcaközi válságtanácskozást követően. A tegnap éjszakai és ma reggeli enyhe javulás után az előrejelzés ismét kedvezőtlen - hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint "a következő órák nehezek lehetnek" a megyében.
"Történelmi helyzettel szembesülve a mozgósítás is történelmi jelentőségű" - fogalmazott a miniszterelnök, megjegyezve, 1400 tűzoltó, 1500 katona, valamint 1700 rendőr és csendőr vesz részt a tűzoltásban, a lakosság védelmében és a kiürített területek biztosításában.
Emmanuel Macron államfő szintén az X-en jelezte, hogy "újjáépítünk, helyreállítunk, és ameddig szükséges, jelen leszünk".
Szombat este ugyanakkor 3 ezer ember, akit korábban a lángok fenyegetése miatt evakuáltak, visszatérhetett otthonába a Bordeaux-tól délre található Biscarrosse-ban, ahol sikerült megfékezni egy másik erdőtüzet.
Egy harmadik tűz viszont továbbra is nagyon aktív, Franciaország délkeleti részén, Var megyében, a Földközi-tenger közelében, ahol öt nap alatt több mint 4 ezer hektárt égett le, és körülbelül 2 ezer ember evakuálását tette szükségessé. Őket ideiglenes befogadóközpontokban szállásolták el - közölte a prefektúra, amely szerint ebben a megyében "az éjszaka folyamán eső várható", ami segíthet a tűz megfékezésében.
Korzika szigetén is több tűz pusztít napok óta, amelyeket nehezen tudnak eloltani. Corte település környékén egy tűz több mint 800 hektáron tett kárt szombat este. A júniusban és júliusban Franciaországot sújtó rendkívüli hőhullámok okozta fokozott szárazság és az erős szél miatt az erdők a korábbinál könnyebben lángra kapnak, és hevesebben égnek.
