Erősen kezdte az évet a lakossági hitelpiac - Több mint kétszeresére nőtt a támogatott lakáshitelek összege

Hírek2020. márc. 5.Növekedés.hu

Jól kezdte az évet a lakossági hitelek piaca, a lakáshitel kamatok éves szinten jelentős csökkenést mutattak januárban - többek között ez is kiderül a money.hu összeállításából. A hivatalos jegybanki adatok szerint a két legfontosabb lakossági hitelkonstrukciót - azaz a személyi kölcsönöket és a lakáshiteleket - nézve 119,5 milliárd forintot tett ki az új szerződések összege, ami 22 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten.

  • Lendületes bővüléssel nyitott a lakossági hitelpiac: az új lakás- és személyi hitelek összege januárban 119,5 milliárd forintra rúgott, ez 22 százalékos pluszt jelent éves szinten. 
  • A lakáshiteleknél 23 százalékkal 77,7 milliárd forintra nőtt az összeg, a személyi kölcsönöknél pedig 19 százalékkal 41,8 milliárdra.
  • A jelentős növekedés részben az alacsony kamatokkal magyarázható, tavaly januárhoz képest például a lakáshitelek átlagos piaci kamata 1 százalékponttal csökkent. 

Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője azt mondta:

“Mindkét hiteltípusnál két számjegyű volt az emelkedés éves szinten. A lakáshiteleknél 77,7 milliárd forintra rúgott a januári összeg, ez 23 százalékos emelkedésnek felel meg. A személyi kölcsönöknél pedig 19 százalékkal 41,8 milliárd forintra nőtt az összeg.” 

A szakember szerint a hitelek iránti kereslet a reálbérek növekedésének és az alacsony kamatoknak is köszönhető. Utóbbiakra példaként a money.hu szakértője azt mondta, hogy a lakáshiteleknél a piaci átlagkamat 4,39 százalék volt, utóbbiaknál 13,4 százalékot tett ki, mindkettő tavaly januárhoz képest csökkenést jelent. A lakáshiteleknél majdnem egy teljes százalékponttal kerültek lejjebb a kamatok.

A januári hitelpiaci adatokból kiderül az is, hogy az új, támogatott lakáshitelek összege januárban meghaladta a 16 milliárd forintot, ez két és félszerese a 2019 januári szintnek. 

A money.hu szakértője elmondta, hogy a hitelpiacon látott erős évkezdet bizakodásra ad okot, azonban kérdés, hogy az év hátralévő részét érintő olyan bizonytalanságok, mint a nagyvárosi lakáspiacok iránykeresése vagy a koronavírus gazdasági hatásai milyen mértékben befolyásolják a lakosság hitelfelvételi kedvét és a banki kamatokat.

A lakossági hitelpiacon történtekről további részleteket a money.hu teljes elemzésében olvashat, amely itt érhető el