Ezekre figyeljen a héten

Hírek2018. jún. 30.Növekedés.hu

Ezen a héten ismerhetjük meg az MNB legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. A forint árfolyammozgása miatt erre kifejezetten nagy figyelem összpontosul.

  • Az előttünk álló hét közepén érkezik a májusi kiskereskedelmi adat
Áprilisban megtorpant valamelyest a kiskereskedelmi forgalom növekedése, azonban ezt átmenetinek véljük. A kilátásokat tekintve továbbra is kedvező a kép. A 10% körüli reálbér-növekedés mellett a fogyasztói bizalom is a 2002-ben megfigyelhető történelmi csúcsa közelében mozog. A megtakarítások magas szintje és az idén várható lakásátadási hullám másodkörös hatásai is támogatják a lakossági fogyasztás élénkülését idehaza.
  • Az eurózóna beszerzési menedzser indexét publikálják szerdán
Az év eleje óta más gazdásági kilátásokra vonatkozó bizalmi indexekhez hasonlóan csökkenést lehetett tapasztalni az eurózónás beszerzési menedzser indexben (BMI). A júniusi előzetes adatban kisebb növekedést lehetett tapasztalni, ehhez képest nem várunk érdemi változást a végső adatban. Az év hátralevő részét tekintve az eurózóna növekedésének várható lassulása és egy lehetséges kereskedelmi háború veszélye miatt tovább mérséklődhet az index.
  • Szerdán ismerhetjük meg a júniusi MNB döntés jegyzőkönyvét
A legutóbbi MNB kamatdöntés során a monetáris kondíciók változatlanok maradtak, míg a jegybank kommunikációjában több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy a jegybank elsődleges célja az inflációs cél elérése. Azonban a június 19-i ülés óta tovább folytatódott a hazai deviza gyengülése. Ebben a turbulens környezetben a piaci szereplők várhatóan nagy jelentőséget tulajdonítanak majd az MNB által kommunikált iránymutatásoknak. Következésképpen a jegyzőkönyvben foglaltakra is előreláthatólag sokkal nagyobb figyelem irányul majd, mint azt a korábbi években megszoktuk.
  • Pénteken publikálják a májusi hazai ipari termelés volumenindexét
Az év eleje óta mérsékelt növekedést mutat a hazai ipari termelés, a szezonalitástól és munkanaphatástól megtisztított index mindösszesen 2,9%-al növekedett áprilisban. Az év eleji visszafogott dinamika ellenére továbbra is kedvezőek a szektor kilátásai. Az ipari termelésre vonatkozó üzleti bizalmi indexek növekedést mutattak az év eleje óta és a korábban telepített új kapacitások hatására is javulhat a dinamika az év hátralevő részében. MKB Elemzési Központ