Meloni: jól teljesít az olasz gazdaság
HírekAz olaszok egyetemes pesszimizmusa ellenére a gazdasági mutatók szerint az ország jól teljesít - hangoztatta Giorgia Meloni miniszterelnök a Confcommercio kereskedelmi konföderáció gyűlésén.
Meloni tíz éve az első miniszterelnök, aki részt vett a több mint hétszázezer kereskedelmi, idegenforgalmi és szolgáltatási vállalkozást tömörítő Confcommercio éves nagygyűlésén.
A kormányfő kijelentette, hogy az olaszok történetében gyakori "kozmikus pesszimizmus" ellenére az ország az utóbbi évtized nehézségei közepette "sem ijedt meg, ellenkezőleg megmutatta, mire képes".
Hangoztatta, hogy
a 62 százalék fölötti foglalkoztatottság rekordnak számít, az olasz export nemzetközi szinten a legjobbak között teljesít, és az ipari termelés is az újraindulás jeleit mutatja: "Olaszország visszaszerzett gazdasági hitelessége a külföldi befektetéseket ösztönzi."
Hangsúlyozta: nem lenne tisztességes úgy lefesteni Olaszországot, mintha az összes problémára megoldás született volna, de "ugyanolyan tisztességtelennek tartom nem tudomásul venni vagy szándékosan lebecsülni a makrogazdasági mutatók bizonyította eredményeket".
Elmondta, hogy az egész országra ki akarják terjeszteni a különleges gazdasági övezet (ZES) előnyeit. A 2024-ben létrehozott ZES nyolc közép- és dél-olaszországi tartományban az általános jogszabályokhoz képest kedvezőbb adóügyi, kereskedelmi és adminisztratív szabályozást vezetett be.
Giorgia Meloni kijelentette, hogy Olaszország nem banánköztársaság, ezért mindenkinek tiszteletben kell tartani a kereskedelmi szabályokat. Azokra a vállalkozásokra utalt, amelyek néhány hónapon belül "nyitnak és zárnak" bármilyen adó befizetése nélkül.
Hozzátette, hogy gyakran EU-n kívüli állampolgárok, illegális bevándorlók működtetik őket, és 2022 óta huszonnégyezer ilyen vállalkozást számoltak fel.
A miniszterelnök bejelentette, hogy a következő kormányülésen a mesterséges intelligencia alkalmazásának bővítéséről döntenek. Megjegyezte, hogy példának tartja XIV. Leó pápa májusban kiadott enciklikáját, amely felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia képviselte veszélyekre a demokratikus intézményes életben is.
Egy olyan világ felé haladunk, amelyben nehéz megkülönböztetni az igazat, attól, ami nem az (..) a felismerésben segítséget kell nyújtani a polgároknak
- jelentette ki az olasz kormányfő.
