Elkészült a gazdaságvédelmi akcióterv friss mérlege: ennyien jutottak eddig támogatáshoz

Hírek2021. jan. 7.Sz.A.

A magyar gazdaságtörténet legnagyobb volumenű programja a gazdaságvédelmi akcióterv, melynek keretében a közvetett és közvetlen állami támogatásokkal és hitelekkel , valamint a hitelmoratóriummal együtt legalább 1,4 millió munkahely megtartásához és létrehozásához járult hozzá a kormány - ismertette mai sajtótájékoztatóján György László, az ITM államtitkára.

A munkahelyvédelmi programokkal, a bértámogatásokkal, a kedvezményes hitelekkel, a célzott állami beruházásokkal, az adókedvezményekkel, valamint a hitelmoratóriummal együttesen 720 ezer céget segített a kormány, és 1,4 millió munkahelyet védett meg, illetve hozott létre közvetve és közvetlenül a kormány - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
 
A koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére indított Gazdaságvédelmi Akcióterv eredményeit ismertetve elmondta: a kormány az akcióterv részeként adó- és járulékkedvezményekkel, hatékonyságnövelő, illetve versenyképességjavító eszközökkel támogatta a vállalkozásokat, ezen túl munkahelyteremtő és -védelmi lépéseket tett az elmúlt tíz évben elért eredmények megvédése érdekében.
 
Ennek köszönhetően több mint 111 ezer vállalkozásnál 706 ezer munkahelyet sikerült közvetlen állami intézkedésekkel (pl.bértámogatás) megvédeniük, így a hazai munkanélküliség négy százalék körüli, vagyis az uniós átlag fele, egyes dél-európai uniós tagállamok mutatóinak pedig csak a negyede - tette hozzá. 47 ezer magyar tett szert informatikai tudásra a 8 hetes, ingyenes informatikai képzésben - fűzte hozzá György László.
 
Kiemelte, hogy a tavaly a harmadik negyedévben éves összevetésben a magyar gazdaság jobban teljesített mint a cseh, az osztrák, a belga vagy a portugál gazdaság.
György László kitért a kutatás-fejlesztés és innováció területén meghirdetett gazdaságvédelmi programokra is, valamint a szálláshelyek és vendéglátó helyek bértámogatására, illetve a szektorban a beruházásokat segítő Kisfaludy programra. Utóbbi révén 14 ezer szálláshely újulhatott meg, 130 ezer munkavállalót érintve.

Hangsúlyozta, hogy az állam és a jegybank által támogatott hitelprogramokon keresztül mintegy 52 ezer ügylet jött létre, és a nagy érdeklődés miatt június végéig meghosszabbították a Széchényi Kártya Program kedvezményes hiteleinek igénylési idejét.
A válságkezelés fontos részének nevezte többek között a versenyképesség növelő támogatásokat is, amely 200 ezer munkavállaló megtartásához járult hozzá.
A gazdaságvédelmi akciótervben fontos szerepet játszanak az élelmiszeripari, az egészségipari és a zöld gazdaságot segítő állami programok, amelyek

kiegészülnek több más projekttel, így például a Magyar Multi Programmal, az Ipar 4.0-val és az egyedi kormánydöntéseken alapuló beruházásokkal is - fűzte hozzá György László. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakaszában járunk, ami - focinyelven - a támadva védekezést jelenti. Ez a modern futballnak és a XXI. századi gazdaságfejlesztésnek, illetve a mostanra sokak által követett magyar modellnek is az alapfilozófiája.