Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Aláaknázták Ukrajna második legnagyobb városának környékét az oroszok

Hírek2024. máj. 14.MTI

A kelet-ukrajnai Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet, az ukrán erők visszaszorítják az ellenséget a területről, az északkeleti, Oroszországgal úgyszintén határos Szumi megyében pedig még nem észlelték az orosz hadsereg aktivizálódását - jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy keddi tévéműsorban.

A hírszerző tiszt szavai szerint a harkivi régióban az orosz határ mentén zajló katonai művelet jelenleg is tart. "Nem igaz viszont az, hogy az ellenség jelentős sikereket ért el" - szögezte le.

A térségben kialakult helyzetet azonban meglehetősen feszültnek nevezte, amely "nagyon gyorsan változik".

"Tegnap estétől azonban véleményem szerint erőteljes tendencia mutatkozik a stabilizáció felé" - fogalmazott.

Kiemelte, hogy az orosz erőket már sikerült megállítani azokon a vonalakon, ameddig előre tudtak nyomulni, az ukrán csapatok pedig kezdik onnan is visszaszorítani őket.

"Ami Szumi megyét illeti, az oroszok tulajdonképpen már a kezdetektől terveztek egy hasonló műveletet ezen a területen. Jelenleg kis csoportokat állomásoztatnak a határ menti térségben az orosz oldalon, de a helyzet még nem tette lehetővé számukra, hogy aktív lépéseket tegyenek, és megkezdjék tervük végrehajtását" - fejtette ki.

Budanov értékelése szerint az orosz hadsereg támadó erői a harkivi régióban nem elegendőek egy előrenyomuláshoz Ukrajna mélyébe. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az oroszok "még nem vetették be a harcba összes erejüket. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező napokban mindent felhasználnak, utána be kell vetniük tartalékaikat" - tette hozzá. Szerinte az orosz hadsereg nem tud semmilyen ütközőövezetet kialakítani a térségben. A hírszerzés főnökének véleménye szerint az oroszok a Harkiv megye elleni támadással a Donyec-medencei frontról akarják elterelni a figyelmet.

Olekszandr Litvinenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának becslése szerint az orosz hadsereg mintegy 50 ezer katonát összpontosított a harkivi régió határán.

Litvinenko az AFP-nek adott interjújában - amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézet - megjegyezte, hogy szerinte a megye székhelye, Ukrajna második legnépesebb városa, Harkiv ellen jó eséllyel nem indít újból támadást Oroszország.

Az ukrán vezérkar a közösségi oldalakon közzétett közleményében biztosított afelől, hogy Harkiv megyében folyamatosan erődítmények és aknák telepítésén dolgoznak a térséget védő ukrán katonák túlélőképességének növelése érdekében.

A vezérkar tájékoztatása szerint 2024-ben csak a harkivi régióban több tízezer aknát telepítettek.Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy kedden az orosz támadások következtében két helyi lakos - egy 80 éves nő és egy 83 éves férfi - vesztette életét Vovcsanszk városban, illetve az egyik közeli faluban.

Később a kormányzó arról tájékoztatott a Telegramon, hogy több orosz csapás ért lakóépületeket a megyeszékhely, Harkiv központjában. A belügyminisztérium eddigi adatai szerint legkevesebb 16 ember sebesült meg, köztük három gyerek.

A légierő előzőleg figyelmeztetett arra, hogy orosz irányított légibombákkal indítottak támadást a harkivi régióra.Szerhij Bolvinov, a Harkiv megyei rendőrség nyomozási részlegének vezetője arról adott hírt, hogy Vovcsanszkban eltűnt két önkéntes, aki a saját autóján utazott a városba, hogy kimenekítsen onnan egy családot.

Az előzetes információk és a szemtanúk vallomásai szerint orosz katonák eltalálták őket lőfegyverrel, egyikük valószínűleg azonnal meghalt, a másik megsebesült - közölte Bolvinov.

Az ukrán főügyészség arról adott hírt, hogy az orosz erők a szomszédos Dnyipropetrovszk megyében lévő Nyikopol városát is tüzérségi tűz alá vették kedd reggel, a támadásban meghalt egy 45 éves férfi, egy másik helybeli lakos pedig repeszsérüléseket szenvedett.

Az ukrán vezérkar keddi harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 485 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 28 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 49 drónt.