Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Orosz hadihajóra támadtak a szorongatott helyzetben lévő ukránok

Hírek2024. júl. 24.Növekedés.hu

Ez történt a háború 882. napján.

Ukrán drónok egy orosz katonai szállítóhajót támadtak meg a Kercsi szorostól nem messze Kavkaz kikötőjében, Krasznodar megyében, ukrán források szerint az orosz hadihajóban súlyos károk keletkeztek. A hajó katonai célokra szállított konténereket, és vasúti járműveket. Orosz források szerint a támadásban egy személy életét vesztette, négyen pedig megsérültek.

Kijev ismét azt kérte a Pentagontól, hogy engedélyezzék, hogy orosz területen is használhassanak amerikai fegyvereket katonai célpontok ellen. Lloys Austin amerikai védelmi miniszter és Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter először beszélt telefonon azóta, hogy Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől.

A Pentagon szóvivője szerint biztosították Ukrajnát a támogatásukról, Umerov közleménye szerint a nagy hatótávolságú fegyverekre vonatkozó tilalom feloldását kérték Washingtontól.

Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke, Andrij Jermak telefonon beszélt Kamala Harris amerikai alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójával Phil Gordonnal: többek között a frontvonalakon kialakult helyzetről, illetve az ukrán városok és energiaellátó központok elleni orosz légitámadásokról.

Esti videóüzenetében Zelenszkij kitért arra, hogy a svájci békecsúcstalálkozón Kamala Harris képviselte az Egyesült Államokat.

Zelenszkij köszönetet mondott a Vatikánnak, amiért Pietro Parolin vatikáni érsek négy ukrán városban is látogatást tett, és segített ukrán hadifoglyok elengedésében, és egyeztettek arról, milyen szerepet tölthet be a Vatikán a béke elérésében.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Kínában tesz látogatást, ahol Wang Ju kínai külügyminiszterrel tárgyalt.Kuleba hangsúlyozta, hogy Kijev számára nagyon fontos a Pekinggel való közvetlen párbeszéd és az álláspontok kölcsönös ismertetése. Az ukrán külügyminiszter szerint a két fél részletes tárgyalásokat folytatott. 

Spanyolországban terrorizmus vádja miatt 18 év börtönre ítéltek egy aktivistát, aki a spanyol kormányfőnek, az amerikai és az ukrán nagykövetségeknek is saját készítésű levélbombákat küldött 2022 februárja után, tiltakozásul Ukrajna megsegítsége ellen.Egy moszkvai bíróság távollétében nyolc és fél év börtönre ítélt egy orosz újságírót, aki az oroszok által elkövetett bucsai tömegmészárlásról írt. Mihail Zigart hamis információk terjesztése miatt ítélték el.

Magyarország blokkolja az Európai Unió Békealapját, amíg az ukrán kormány nem engedélyezi, hogy orosz olaj érkezzen Ukrajnán keresztül Magyarországra.

Szlovákia és Magyarország jelezte, hogy már nem kapnak a Lukoiltól olajat az Ukrajnán áthaladó Barátság kőolaj vezetéken keresztül. Alekszander Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint továbbra is azon dolgoznak, hogy az orosz olajszállítmányok megérkezzenek a célországokba Ukrajnán keresztül.

 Észtország miniszterelnöke, Kirsten Michal – aki az EU külügyi főképviselőjévé választott Kaja Kallast váltotta - további támogatásáról biztosította Ukrajnát , mint mondta növelik a hadikiadásaikat, Észtország ellenségeinek üzenve, hogy meg tudják védeni magukat.