Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Ukrajna bombázhatja Oroszországot - megkapták a zöld utat az egyik szövetségesüktől

Hírek2024. máj. 3.D.J.

Ez történt az ukrán háború 799-dik napján:

- Az Ukrajnának szállított fegyvereket Oroszországon belüli csapásokra is fel lehet használni - mondta David Cameron. Mint hozzátette: "Ukrajnának joga van ahhoz, hogy Oroszországon belül csapást mérjen, mert Oroszország Ukrajnán belül támad".

A brit külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Királyság katonai adománya többek között precíziós irányítású bombákat, légvédelmi rakétákat és 100 mobil légvédelmi csapat felszerelését tartalmazza majd.

A brit külügyminiszter évi 3 milliárd fontot ígért Kijev megsegítésére "addig, amíg szükséges".

Az Egyesült Királyság emellett vállalta, hogy a következő 10 évben további 10 milliárd font befektetéssel megduplázza hazai lőszergyártását.

- Emmanuel Macron azt mondta, hogy "jogosan" merülne fel a nyugati csapatok Ukrajnába küldése, ha Oroszország áttörné az ukrán frontvonalakat, és Kijev ilyen kéréssel fordulna hozzá.

- Legalább nyolc gyermek megsérült az ukrajnai északkeleti Harkiv régióban lévő Derhacsi városában csütörtökön, amikor orosz irányított bombák csapódtak be egy sportkomplexum közelében lévő telephelyen, ahol edzettek - közölték helyi tisztviselők. Egy idős férfi szintén megsebesült.

- Oroszország csütörtökön közölte, hogy elfoglalta az Avdijivkától mintegy 12 kilométerre északnyugatra fekvő Berdics falucskát - egy héttel az ukrán erők kivonulása után. A hétvégén Ukrajna főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij azt mondta, hogy a csapatok visszavonultak Berdicsből és két másik közeli faluból, hogy megvédjék "a katonák életét és egészségét".

- A Gazprom orosz energetikai vállalat csütörtökön közölte, hogy 2023-ban rekordösszegű éves veszteséget szenvedett el, mivel az európai piacot a háborús szankciók miatt gyakorlatilag elzárták a gázexportja elől.

Az állami tulajdonú cég 2023-ban 6,9 milliárd dollár nettó veszteséget szenvedett el.

- Három orosz régió kormányzója arról számolt be, hogy ukrán dróncsapások következtében energetikai létesítmények sérültek meg. Andrej Klicskov, az Orjol régió kormányzója elmondta, hogy két településen energetikai infrastruktúrát ért találat. A szmolenszki és a kurszki kormányzó egy-egy megrongálódott létesítményről számolt be.

- A Kreml visszautasította az Egyesült Államok azon vádjait, hogy az orosz erők vegyi fegyvert (klórpikrint) vetettek be az ukránok ellen. Moszkva bírálta az amerikai szankciók újabb körét is - többek között olyan kínai és más országbeli szervezetek ellen, amelyeket nyugati nyomozók összekötöttek Oroszország háborús tevékenységével. Az orosz és nyugati média az elmúlt hónapokban arról számolt be, hogy több kínai bank leállította az orosz ügyfelek kiszolgálását, miután figyelmeztették őket, hogy nyugati szankciókkal sújthatják őket.

- A kínai kormány közölte, hogy megteszi a "szükséges intézkedéseket" válaszul a "normális" kereskedelmi kapcsolatok ellen irányuló, szerinte "törvénytelen és egyoldalú szankciókra". Az amerikai csomag közel 300 szervezetet céloz meg Oroszországban, Kínában és más országokban.

Kína soha nem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni támadását, és azzal vádolják, hogy közvetve támogatja a háborút.

- Vlagyimir Putyin úgy látja, hogy a hazai és nemzetközi fejlemények az ő javára fordulnak, és a háborúnak valószínűleg nem lesz egyhamar vége - mondta Avril Haines, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója a szenátus fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottsága előtt. "Putyin egyre agresszívebb taktikája Ukrajnával szemben, például az ukrán villamosenergia-infrastruktúrára mért csapások célja az volt, hogy Ukrajnát meggyőzze arról, hogy a harc folytatása csak növeli az Ukrajnának okozott károkat, és nem kínál utat a győzelemhez".