Hatalmas átalakuláson mennek keresztül a szolgáltató központok

Hírek2019. márc 7.Növekedés.hu

A magyarországi szolgálató központok (shared services center, SSC) közel fele továbbra is a 2000-es évek elején virágzó, mára elavult üzleti modell alapján működik, miközben világszerte egyre inkább megfigyelhető az a trend, hogy az SSC már nem csak kiváltja, de optimalizálja is az anyavállalatok tevékenységeit – hangzott el az EY, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közös konferenciáján. A szakértők szerint ahhoz, hogy a szolgáltatók fenn tudják tartani meghatározó szerepüket a gazdaságban, elengedhetetlen, hogy adaptálják az új technológiai megoldásokat, illetve el kell mozdulniuk az end-to-end folyamatszervezés irányába.

A hazai szolgáltató központok jelentős része továbbra is egy közel 20 éves működési modell szerint végzi tevékenységét. Az érettebb SSC-k ugyan már megkezdték szervezetük fejlesztését és képesek komplex, magas hozzáadott értékű üzleti folyamatokat is összehangoltan működtetni, de még ők sem tudnak teljes mértékben eleget tenni a globális anyavállalatok elvárásainak az EY ügyfelei körében végzett elemzése szerint.

A multinacionális cégek a jövőben már olyan szolgáltatókra bíznák folyamataik központosítását, akik nem csak a meglévő ügymenetek kiváltására alkalmasak – például bejövő számlák könyvelése –, hanem arra is, hogy a piaci trendeknek megfelelően optimalizálják azokat. Az említett esetben robotika és mesterséges intelligencia teszi lehetővé a bejövő számlák emberi beavatkozás nélküli könyvelését. A cégvezetők számára ugyanis a hatékonyság akkor növelhető a legdinamikusabban, ha minden kiszervezett tevékenységük összehangoltan működik üzleti szolgáltató központban (Global Business Service, GBS), és a piaci trendekkel párhuzamosan vagy akár azokat megelőzve folyamatosan fejlődik. 

Ahogy zárul a bérolló Nyugat-Európával szemben, egyre fontosabb, hogy a szolgáltató központok a hatékonyságjavítás élharcosaivá váljanak a nemzetközi hálózatokon belül. Akkor őrizhetik meg versenyképességüket, ha a költségcsökkentésen felül képesek lesznek valódi hozzáadott értéket teremteni az anyavállalatok számára. Ezt két lépésen keresztül tudják megvalósítani. Egyrészt új technológiák alkalmazásával, másrészt globális end-to-end folyamat szervezéssel, ami a jelenlegi helyzetükből az intelligens szolgáltató központok irányába mozdíthatja el a vállalatokat 

– emelte ki Komáromi Réka, az EY szakértője.

Az ágazat további növekedését vetíti előre, hogy dinamikusan növekszik azoknak a vállalati funkcióknak a száma, amiket a cégek a jövőben akár teljes mértékben szolgálató központokba szerveznének ki. A pénzügyi folyamatokat a vezetők 100 százaléka, a beszerzési funkciót 71 százalékuk, a HR-t pedig 68 százalékuk a jövőben teljesen átadná az SSC-k számára az EY globális elemzése szerint.

SIKERSZTORIK
Így dolgozhatsz produktívan otthonról! 10 szuper tipp a home office-hoz
Sokan irigykednek azokra, akik megtehetik, hogy otthonról dolgoznak. A home office azonban nem mindenkinek megy egyszerűen.
HR2019. jan 28.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Reméljük, hogy nem téved a Microsoft egykori alapítója.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.