Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Húsz százalékos ingatlandrágulás lesz idén - bankvezérek az Otthon Start Programról

Hírek2025. szept. 4.Szabó Anna

Áremelkedést hoz az Otthon Start Program, jelentősen megnöveli a lakossági hitelezést, és a hazai építőiparnak is jót tesz majd, mert 1400 milliárd forint kiáramlása várható – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság veszprémi vándorgyűlésén, ahol a legnagyobb hazai bankok vezetői értékelték a hitelezési és befektetési folyamatokat.

Kettős a hazai hitelpiac működése: míg a vállalati hiteleknél stagnálás látható, addig a lakossági hitelfelvétel erőteljesen bővül és a támogatott hitelek jelentős mértékben befolyásolják a piacot – mondta Kurali Zoltán, a jegybank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felelős alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) veszprémi közgazdász vándorgyűlésén, a Bankvezérek kerekasztala elnevezésű rendezvényen.

A hitelezési folyamatokkal kapcsolatban Egerszegi Ádám, az MBH Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a beruházási hitelek volumene nem emelkedik. Alacsony az érdeklődés a vállalkozók részéről, a beruházási hitelkeretek lassabban fogynak és alapvetően a forgóeszköz finanszírozás került előtérbe. A devizahitelek aránya továbbra is meghatározó, és leginkább az agráriumban számítanak arra, hogy a beruházási hitelezés fellendülhet az agrártámogatások beérkezésével.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, az MKT főtitkára a jelzáloghitelezésről szólva kiemelte, hogy drasztikus az ingatlanár emelkedés – főleg Budapesten, annak ellenére, hogy lanyhult a lakásépítés, és az átlagnál jóval kevesebb lakás épült az elmúlt időben. Az agráriumba 1300 milliárd forint érkezik, ami nagy valószínűséggel meg fogja emelni a beruházási kedvet – tette hozzá.

A lakossági hitelfelvétel a jövőben is hasít majd, a vállalati hitelezés pedig leginkább a kamatokon múlik – tette mindehhez hozzá Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség elnöke, illetve Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója.

Az Otthon Start Programtól 1400 milliárd forint hitel várható, és az új ingatlanfejlesztések finanszírozása – a lakáshitelek mellett – a vállalati hitelezést is erősíti jövőre. A zenga.hu oldal adatai alapján jelentősen erősödött az ingatlanok iránti kereslet – fogalmazott Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy már az Otthon Start Program elindulása előtt gyors volt az ingatlanárak emelkedése, és nagy az érdeklődés a program iránt, ami jövőre befolyásolja a növekedést. A korábbi programok ingatlanárakra gyakorolt hatása azt mutatja, hogy kétszámjegyű áremelkedés volt az egyes programok bejelentése után egy évvel. Az Otthon Start is valószínűleg emeli az árakat, ami csak jövő év második felében jelentkezhet, de a programba épített fékek miatt nem fog olyan drágulást előidézni, mint a korábbi programok. A bankvezetők szerint az ügyfeleknél nagy lesz az átáramlás az Otthon Start Programba. Az OTP szerint idén 20 százalékos ingatlanár emelkedés várható éves szinten és jövőre is kétszámjegyű lesz a lakásár-növekedés. Hegedüs Éva kiemelte, hogy más uniós országokhoz képest a lakossági hitelek GDP-hez viszonyított aránya alacsonyabb, így van tér a növekedésre.

A jegybank az Otthon Start Programnál eltörölte a 41 éven felüliekre vonatkozó magasabb önrészt, így életkortól függetlenül 10 százalékos önrésszel már felvehető a kölcsön. Ugyanakkor nem cél, hogy a program spekulatív célú hitelezést támogasson – tette hozzá Kurali Zoltán.

A pénzpiaci palettán egyre nagyobb súlyt jelentenek az euróban lévő megtakarítások – állapította meg a jegybanki szakember. A vállalatoknál főként a hiteleknél jelentkezik ez, de a lakosság deviza betétei is emelkedtek. Összességében ugyanakkor nincs drámai mozgás, mert a magas alapkamat miatt sokan tartanak ki a forint mellett. Ugyanakkor jelentősen növekedett a külföldön tartott lakossági devizamegtakarítás, melynek egyik oka a hazai bankok tranzakciós illeték magas szintje.

A hazai megtakarításoknál emelkedett a deviza aránya. Ugyanakkor nem keresett jobban, aki devizában tartotta a pénzét a magas hazai alapkamat miatt. A legnagyobb hozamot a hazai és a globális tőzsdéken lehetett elérni, emellett a forint alapú befektetési jegyek is jól teljesítettek, a hazai állampapír pedig jobb hozamot adott, mint az euróövezeti.

A támogatott vállalati hitelek, a lakossági és személyi hitelek megugrása, valamint a magas alapkamat miatt jól teljesített a bankszektor. A hozamoknál normalizáció várható a jövőben, mert a kiadások gyorsabban nőhetnek, mint a bevételek – összegezte Jelasity Radován, aki a mesterséges intelligenciát nevezte a következő nagy kihívásnak.