Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Intenzív haltermelő telep létesült Balatonszabadiban

Hírek2022. dec. 18.MTI

Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal - kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa - előállítására lesz képes a jövőben - közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére.

Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, zöldmezős beruházásként létesült rendszerben. Kitért arra is, hogy még kevés a tapasztalat a teljesen zárt rendszerben történő szürkeharcsa termelésről, ezért kezdik afrikai harcsával az üzemelést, amiből szintén keresleti piac van Magyarországon.

Az ivadékok 8-9 hónap alatt válnak eladhatóvá. A szürkeharcsának magasabb az ára, jövedelmezőbb a termelése, ezért amint a kísérleti eredmények lehetővé teszik, szeretnének átállni ennek a magyar vizekben őshonos halfajnak az előállítására - mondta a cégvezető. Hozzátette, az előzetes piaci felmérések szerint, a Pelso Fish Zrt. által előállított évi mintegy 1200 tonnányi hal körülbelül a dél-balatoni vendéglátósok igényeinek kielégítésére lesz elég a jövőben.

A tavaly alapított Pelso Fish Zrt. négy magyar társaság tulajdonában van, amelyek közül Keő Ferenc tájékoztatása szerint a két meghatározó az SG Fish Kft. és a DSPV Kft.. 

A balatonszabadi zöldmezős beruházás 30 hónap alatt, a Széchenyi 2020 program keretében, 457,6 millió forintból valósult meg, amelyből 228,8 millió forint volt az uniós támogatás, az önerőt magyar befektetők biztosították - közölte. A projekt során kiemelt figyelmet kapott a gazdaságos, energiatakarékos termelés, és a környezettudatosság - hangsúlyozta. Víz nem kerül ki a megújuló energiát is hasznosító új haltermelő telepről:

"A zárt rendszer azt jelenti, hogy a víz recirkulációval, biológiai tisztítórendszeren átjutva újra hasznosul"

- mondta a cégvezető.