Ismét Heidrich Balázs a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora

Hírek2019. jún. 1.MTI

Heidrich Balázst, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektorát ismét kinevezte öt évre az államfő a felsőoktatási intézmény élére július 1-jével. A szakember az alkalmazott kutatások intenzív folytatását, az oktatási kínálat minőségalapú fejlesztését és a versenyképesség növelését jelölte meg célként.

Heidrich Balázs maradt a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora, miután Áder János államfő újra öt évre kinevezte az intézény élére. A szakember az alkalmazott kutatások intenzív folytatását, az oktatási kínálat minőségalapú fejlesztését és a versenyképesség növelését jelölte meg célként. Ezen kívül lényegesnek tartja a nemzetközi akkreditációk megszerzését is, amellyel biztosítani kívánják a megfelelő feltételeket a BGE hallgatói számára, sőt kiemelten kezelik a hallgatóiéletút-menedzsment rendszerének fejlesztését is.

Heidrich Balázs a távirati iroda beszámolója szerint elmondta: a fenntarthatóság eddig is tevékenységük fókuszában volt, és a jövőben is hangsúlyos lesz a felelős oktatás és a téma kutatása. A régióban vezető intézménnyé kívánnak válni ezen a területen – tette hozzá.A rektor szólt arról is, hogy fokozni kívánják az egyetem nemzetközi beágyazottságát és versenyképességét a közép-európai régiós felsőoktatási térben.

Heidrich Balázs most záruló rektori ciklusában (2016-2019) lett a BGE az ország legnagyobb hallgatói létszámmal rendelkező alkalmazott tudományok egyeteme és gazdasági képzést nyújtó felsőoktatási intézménye, 2016-ban az országos felvételi rangsorban az ötödik helyen állt, míg ma már a harmadik helyre rangsorolják 6396 felvett hallgatóval.