Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Jelentős mértékű energiaárcsökkentés Németországban a csökkenő beszerzési árak miatt

Hírek2023. jan. 20.MTI

Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.

A Darmstadtot ellátó vállalat a villamos energia árát csaknem 25 százalékkal, a földgáz árát 30 százalékkal csökkenti áprilistól az egyetemes szolgáltatási területen. Az év második felében várhatóan a versenypiaci ellátás területén is csökkennek az árak, így mindenki kevesebbet fizet majd az energiáért - mondta Marie-Luise Wolff, az Entega vezetője egy pénteki lapinterjúban.

A 700 ezer fogyasztási helyet ellátó vállalat ügyfeleinek terhei a világpiaci árak mérséklődése mellett az "előrelátó beszerzési politika" révén csökkennek - mondta az Entega igazgatótanácsi elnöke, aki egyben a legnagyobb ágazati érdekképviselet, az energetikai és vízgazdálkodási vállalatok szövetségének (BDEW) vezetője.

Marie-Luise Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a világpiacon megmarad a volatilitás, az árak heves ingadozása, és nem lehet arra számítani, hogy a földgáz ára visszatér a két évvel korábbi, alacsony szintre.

Mint mondta, az árak alakulásában döntő szerepe van az ázsiai gazdasági helyzetnek, így "ha Kína recesszióba kerül, rengeteg földgázunk lesz", ha pedig fellendül a kínai gazdaság, a földgáz ára is emelkedik majd.

Az viszont feltételezhető, hogy a megawattóránként 60-80 euró lesz "az új normalitás" a földgáz nemzetközi piacán. Ez ugyan jelentősen elmarad a tavaly nyári 350 euró körüli csúcsértékektől, de a fogyasztók számára így is megawattóránként 100-120 eurót, vagyis kilowattóránként tíz-tizenkét centet jelent - fejtette ki a szakember.

Az Entega az első nagyobb németországi szolgáltatók között van, amelyek nemcsak az új, hanem a meglévő ügyfelekre vonatkozó árakat is csökkentik. Az újonnan belépők már hosszabb ideje egyre kedvezőbb árakat kapnak országszerte. Az energiaszolgáltatók, valamint a pénzügyi és a távközlési szolgáltatók és a biztosítók árainak összehasonlításával foglalkozó legnagyobb német szakportál, a Verivox legutóbbi számításai szerint

tavaly augusztus és december között több mint 50 százalékkal csökkent a földgáz új ügyfeleknek szabott ára a térségi - több régiót egybefogó szolgáltatási területen működő - szolgáltatóknál.

Így augusztusban egy évente 20 ezer kilowattnak megfelelő mennyiségű földgázt fogyasztó háztartás esetében még 8000 euró körüli éves gázszámlával járt, ha a család az egyetemes szolgáltatáson kívüli legolcsóbb ajánlatot választva kötött új szerződést. Ez az összeg decemberre 3780 euróra csökkent.

Hasonló folyamatok zajlanak a villamos energia piacán is, ahol az új belépő ügyfeleknek járó tarifa alapján négyezer kilowattos évi fogyasztás mellett az októberi 2200 euró feletti csúcsról 1600 euró körüli szintre süllyedt a villanyszámla éves szintre számolt összege a Verivox számításai szerint.