Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Júliusban 433 ezer volt a bruttó kereset, de mennyi lesz később? 

Hírek2021. okt. 23.MKB Elemzési Központ

Ezen a héten fókuszban a hazai munkaerőpiaci adatok.

  • Hétfőn jelenik meg az októberi GKI-konjunktúraindex

Október 25-én, hétfőn ismerhetjük meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. októberre vonatkozó konjunktúraindexét.

Az üzleti és fogyasztói bizalmi indexből álló mutató idén március óta folyamatosan emelkedett, noha a nyári hónapokban már csak mérsékeltebb ütemben. Szeptemberre azonban elfogyott a lendület, az index stagnált az előző hónaphoz képest.

Az üzleti hangulatot leíró alindex szeptemberben 6,5-es értéket vett fel, amely csak kismértékben haladta meg az augusztusi 6,1-es szintet. Ezen belül a szolgáltatások és az építőipar kilátásai jelentősen javultak az előző hónaphoz képest. A kereskedelmi bizalmi index előző két hónapban látott csökkenése megállt és szeptemberben kissé emelkedett. Ugyanakkor az ipart vizsgáló index romlott előző hónaphoz képest.

A fogyasztók hangulatát leíró alindex júliusban kezdődő esése szeptemberben is folytatódott.

Ezen belül a fogyasztók saját pénzügyi helyzetének megítélése romlott leginkább, de a gazdaság helyzetének értékelése is csökkent az előző hónaphoz képest. Amely némileg mérsékelte az index szeptemberi csökkenését, az a munkanélküliségi kilátások és a fogyasztók megtakarítási képességének javulása volt.

A fogyasztói bizalom alakulása a kiskereskedelem, illetve a háztartások fogyasztásában, míg az üzleti bizalom alakulása a nemzetgazdasági beruházásoknál játszik fontos szerepet, ugyanis a bizalom csökkenése esetén visszafogja, növekedése esetén erősíti azokat.

Így összeségében mindkettő szektor hangulata kihat a magyar gazdaság teljesítményére. A Danube Capital legfrissebb, őszi negyedéves makrogazdasági kitekintő alapján idén 7,5%-os, 2022-ben pedig 6,3%-os gazdasági növekedésre érdemes számítani idehaza.

  • Csütörtökön ismerhetjük meg a hazai munkaerőpiac szeptemberi adatait

A KSH október 28-án, csütörtökön közli a szeptemberre vonatkozó hazai foglalkoztatottsági és munkanélküliségi statisztikákat. Az eddig publikáltadatok szerint a gazdaság újraindulásával sikeresen folytatódott a hazai munkaerőpiac helyreállása is. Ez a tendencia várhatóan a szeptemberi adatokban is megmutatkozik majd.

A KSH legutóbbi munkaerőpiaci jelentése alapján 2021 júniusa és augusztusa között a munkanélküliek átlagos létszáma 200 ezer fő volt, ami 4,1-%-os munkanélküliségi rátát jelent.

A munkanélküliségi ráta az utóbbi hónapokban stabilan 4,1%-on állt. 2021. nyári időszakot vizsgálva (június-augusztus) 15 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest, aminek köszönhetően 0,3 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta.

Ezzel párhuzamosan 2021. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 659 ezer fő volt. Ez 40 ezer fővel magasabb az előző év azonos időszakához képest, valamint 12 ezer fővel magasabb az előző, 2021. május-júliusi adathoz képest.

A Danube Capital októberi negyedéves makrogazdasági kitekintője szerint idén 30 ezer, jövőre pedig 40 ezer fővel bővülhet a foglalkoztatottak száma, amely rendre 0,6%-os, valamint 0,9%-os éves növekedésnek felel meg. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta is csökkenő pályára állhat a következő években: 2021-ben 4%-on, 2022-ben pedig 3,6%-on állhat a mutató a Danube Capital előrejelzése szerint.

Megemlítendő, hogy a delta-variáns gyors terjedése miatti negyedik járványhullám és az azzal kapcsolatos esetleges korlátozások lefelé mutató kockázatot jelentenek a hazai munkaerőpiacra nézve. Azonban a hazai gazdaság alkalmazkodott a járványhelyzethez, valamint nem várható olyan járványügyi korlátozás, amely jelentős mértékben hátráltatná a gazdasági aktivitást, így a negyedik járványhullám munkaerőpiacra gyakorolt hatása várhatóan csekély lesz. 

  • Pénteken érkeznek a legfrissebb hazai kereseti adatok

A KSH október 29-én, pénteken teszi közzé a legfrissebb, augusztusra vonatkozó kereseti statisztikáit. 2021 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 433 700 forint volt, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 288 400 forint volt. Júliusban mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset 7,9%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. 2021 júliusában a bruttó medián bér 350 000 forint volt, amely 7,5%-kal magasabb tavaly júliushoz képest.

Továbbá a 2021. januártól júliusig terjedő időszakban a bruttó átlagkereset a vállalkozások körében 7,8%-kal, a költségvetésben pedig 9,4%-kal emelkedett az előző év első hét hónapjához képest.

A legfrissebb negyedéves makrogazdasági kitekintő előrejelzése alapján a Danube Capital arra számít, hogy az elmúlt években megfigyelhető magas, két számjegyű nemzetgazdasági szintű bérdinamika idén egy számjegyűvé válhat: 2021-ben az átlagkeresetek 8,0%-os emelkedése várható a 2020-as bázishoz képest éves átlagban. Azonban az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac, valamint a várható 2022-es minimálbér és garantált bérminimum emelkedésének hatására jövőre ismét két számjegyű, 12%-os bérnövekedésre érdemes számítani.