Kánikulamentes nyári időnk lesz - nyugaton alacsonyabb, délkeleten magasabb hőmérséklettel
HírekÉszakon sok, délebbre kevesebb napsütés várható ma, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű. A Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál 26 fokos.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik - írja friss előrejelzésében a HungaroMet. Helyenként hazánk
délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt.
Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak. A
legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű,
nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.
A Balatonnál gyakran erősen felhős lesz az ég,
de átmeneti elvékonyodások lehetnek a felhőzetben, így például a kora délutáni órákban. Kisebb eső, zápor délelőtt, délután is előfordulhat időnként. Délután a Balaton nyugati részét intenzívebb zápor is elérheti. Estétől észak felől vékonyodik, csökkenhet a felhőzet. A Velencei-tó térségében változóan időnként erősebben felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Legfeljebb jelentéktelen csapadék lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a Balatonnál 25, a Velencei-tónál 27 fok körül alakul.
A Balaton Siófoknál 25, a Velencei-tó Agárdnál 26 fokos.
Frontátvonulás nem nehezíti a mindennapjainkat, de a magasban hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, ezért azoknál, akiknek a neuro-hormonális rendszere nem működik megfelelően, azok hidegfront jellegű változásokat tapasztalhatnak. Ilyen változás lehet a fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás, vérnyomás csökkenése.
