Kanye West indul a következő amerikai elnökválasztáson - Trump elkezdett vele ordítani

Hírek2022. nov. 25.MTI

Kanye West bejelentette, hogy 2024-ben indulni akar az amerikai elnökválasztáson. A közelmúltban több botrányba is keveredett amerikai rapper erről egy videóban számolt be, amelyet a közösségi médián posztoltak - írta meg a BBC News

A sztár, aki korábban hivatalosan "Ye"-re változtatta a nevét, a kampányindításáról szóló videót Ye 24 felirattal tette közzé. Egyúttal azt is elmondta: felkérte Donald Trumpot, hogy induljon vele jelölttársaként, de a volt elnököt ezzel felzaklatta. Trump - mint mondta - gyakorlatilag kiabált vele, és közölte, hogy veszíteni fog.

West 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.

Az utóbbi időben Westet több provokatív megnyilvánulása miatt bírálták. A párizsi divathéten White Lives Matter feliratú pólóban jelent meg, holott ezt a kifejezést a fehér felsőbbrendűség hívei használják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető Black Lives Matter mozgalomra válaszolva. Később antiszemita megjegyzései és utalásai miatt került kritikák kereszttüzébe, s nemcsak ügynöksége vált meg tőle, hanem több nagy divatmárka is közölte, hogy többé nem dolgoznak vele. A sztár saját bevallása szerint egy nap alatt kétmilliárd dollárt veszített.

A Rolling Stone magazin pedig a napokban írta meg, hogy az Adidas, ahol a rapper Yeezy márkájú cipőit gyártják, vizsgálatot indított, mert az alkalmazottak panaszt tettek "mérgező munkakörülmények miatt".