Kémek figyelhetik a koronavírus-gyógyszer fejlesztőit

Hírek2020. máj. 26.D.J.

A gyógyszergyártó cégek között most nagy a verseny. Aki elsőként fejleszti ki a járvány ellenszerét az óriási üzletre teheti rá a kezét. Néhány ország most hackerek segítségével próbál előnyhöz jutni.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk egy sikeres vakcina évente akár 5 milliárd dollárt is hozhat a konyhára. A koronavírus elleni gyógyír azonban új rekordot is dönthet. Ráadásul azaz ország, amelyik könnyen hozzá tud férni egy hatásos gyógyszerhez, az a mostani gazdasági krízist is jobban tudja majd kezelni. Mivel a tét igencsak nagy, ezért az elsőségért vívott harcban a kormányok egy része a piszkos eszközöktől sem riad vissza.

Az FBI áprilisban már nyíltan beszélt arról, hogy külföldi hackerek több olyan amerikai vállalatot is megtámadtak, amelyik a COVID-19 ellenszerét kutatja.

A Szövetségi Nyomozó Iroda szerint a cyberbűnözők állami segítséget kaptak. Hogy pontosan mely kormányok kezdtek el kémkedni a koronavírus miatt az nem derült ki. Bill Evanina, az amerikai Kémelhárítási és Biztonságpolitikai Központ igazgatója szerint mindenesetre több hírszerző szolgálat így a kínai is tudni akarja majd, hogy az USA-ban min dolgoznak a gyógyszergyártók. Ezért arra kérték az érintett társaságokat, hogy a cyberbiztonság terén a szokottnál is legyenek éberebbek.

De a mozgolódás nem csak az amerikai cégek körül indult be.

Az Egyesült Királyságban is hasonló tendenciákat észleltek. A hackerek látóköréből pedig a mi régiónk se esik ki. Csehországban például azt a kórházat, amelyik a koronavírust érintő laborvizsgálatokkal is foglalkozik márciusban érte egy online támadás.

„Napjainkban nincs semmi, ami a tolvajoknak értékesebb lenne azoknál a kutatásoknál, amelyek segíthetnek a koronavírus vakcina fejlesztésében”

- mondta Bill Evanina.

Mindezek fényében nem csoda, hogy az amerikai sajtó alaposan felkapta azt a hírt, amely az USA-ban egy COVID-19 kutató meggyilkolásáról szólt. A Pittsburghi Egyetem egyik adjunktusát, egy bizonyos Bing Liu-t május 2-án lőtték le. A feltételezett gyilkos a rémtette után magával is végzett. Miután kiderült, hogy Liu a halála előtt koronavírus kutatásokban vett részt, el is indultak a különféle összesesküvés-elméletek arról, hogy ki akarta a halálát. Mint azt a BBC is megírta, a teóriák szerint a munkája miatt halt meg, de a rendőrség szerint ezek a találgatások alaptalanok. A nyomozás alapján úgy tűnik, hogy a gyilkosság hátterében egy szerelmi háromszög állhatott.